Belföld

A Jobbik feljelentést tesz a dunaújvárosi erőművek ügyében

A Jobbik az ügyészséghez fordul a dunaújvárosi erőművekre kötött előnytelen szerződések ügyében – mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján Hegedűs Lorántné.

A képviselő szerint a városban aránytalanul magasak a távfűtési díjak, amelyek még a budapesti árakat is meghaladják.

A dunaújvárosi önkormányzat csaknem két éve 3,4 milliárd forintért vásárolta meg két gázmotoros fűtőerőmű 49 százalékos tulajdonrészét – mondta el a jobbikos képviselő. Ebből az összegből teljes egészében is fel lehetett volna építeni az erőműveket, amelyek akkor 100 százalékban a helyi önkormányzat tulajdonában lennének – mondta Hegedűs Lorántné.

A jobbikos politikus szerint a városnak évi 300 millió forint osztalékot kellett volna kapnia 2009 után, ám egyelőre nem érkezett pénz az önkormányzathoz.

Hegedűs Lórántné számításai szerint, ha a 3,4 milliárd forintot bankban helyezték volna el, akkor 15 év alatt 1 milliárd 270 millió forinttal több bevétele lehetett volna a városnak, mint az – eddig ki sem fizetett – osztalékokból.

A Jobbik országgyűlési képviselője szerint az ügy hátterében egy – a városi önkormányzatban többségben lévő – Fideszhez közeli vállalkozó áll. A Jobbik emiatt az ügyészséghez fordul.

Az ellenzéki párt helyi képviselője, Pintér Tamás a szombati sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy ha nem sikerül az önkormányzatot rábírni az előnytelen szerződés módosítására, akkor utcai demonstrációkkal fognak tiltakozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik