Belföld

MSZP: megkezdődött Budapest lenyúlása és kifosztása

A szocialisták kártékonynak, cinikusnak és hazugnak tartják a Semmelweis Tervet, amely szerintük a fővárosi kórházak kétharmadának bezárásához vezethet.

Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakció vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a terv életbelépésével “megkezdődött Budapest lenyúlása és kifosztása”. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő fekvőbeteg-ellátó egészségügyi intézmények állami átvételéről is szóló kormányhatározat szerint az állam a budapesti gyógyító intézményeket, mint ingatlanportfóliót kezeli majd, amely nyolc kórház bezárásához is vezethet – mondta.

A politikus arra szólította fel a főpolgármestert, nyilatkozzon arról, tudomása szerint melyek lesznek a bezárandó intézmények. Horváth Csaba arra is választ vár Tarlós Istvántól, fenntartja-e azt a korábbi állítását, amely szerint a főváros nem kívánja ingyen átadni az államnak a mintegy 160 milliárd forint értékű kórházi ingatlanvagyonát.

Horváth Csaba reményét fejezte ki, hogy a “hagymázas terv csak rémálom, amelyből fel fog ébredni az ország”. Bírálta azt is, hogy a Semmelweis Terv az egészségügy valódi problémáira nem ad megoldást, a többi közt az orvos-elvándorlásra, az ápolók pályaelhagyására vagy a méltatlan kórházi körülményekre.

Kökény Mihály, az MSZP Egészségpolitikai Tanácsadó Testületének elnöke azt kifogásolta, hogy az egészségügy továbbra sem reménykedhet többlettámogatásban, valamint azt, hogy a terv nem szól a háziorvosok vagy a járóbeteg-szakellátásban dolgozók feladatairól.

A terv “a fővárosi kórházak brutális és törvénytelen államosításának programja” – mondta Kökény Mihály. Hozzátette: az MSZP hozzákezdett egy új egészségpolitika kidolgozásához, amely várhatóan őszre készül el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik