Belföld

A péti Nitrogénművek ügyében is vizsgálnák Gyurcsány felelősségét

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint gond, hogy az állam készfizető garanciát vállalt a cég hitelfelvételeihez.

Büntetőfeljelentést tesz a péti Nitrogénművek Zrt.-nek nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás ügyében az elszámoltatási kormánybiztos hűtlen kezelés bűntettének és jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének gyanúja miatt. Budai Gyula ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hozzátéve, hogy szerinte az ügyben vizsgálni kell az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc felelősségét is.

Az ügy részleteiről szólva a kormánybiztos kifejtette: az állam készfizető garanciát vállalt a Nitrogénművek 50 millió eurónyi, továbbá 10 milliárd forintnyi hitelének felvételéhez. Azt, hogy az állam milyen garanciákkal rendelkezik, ha a cég csődbe megy, egy 2008. decemberi kormányhatározat rögzítette, amelyet azonban egy hónappal később úgy módosítottak, hogy a korábban felsorolt biztosítékok közül egy sem szerepelt benne – mondta Budai Gyula.

Álláspontja szerint az ügyben felelőssége van a kormányhatározat előterjesztőinek, Gráf József volt agrárminiszternek és Veres János volt pénzügyminiszternek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik