A közlemény szerint a
leminősítő döntés fontos körülményeket hagyott figyelmen kívül, így például
azt, hogy jövőre – Svédország mellett – Magyarország lesz az egyetlen olyan
uniós tagállam, amely csökkenteni tudja az államadósságát.
Valójában a nemzetközi tőke érdekeit és szempontjait
rövid távon sértő intézkedések miatt került sor a leminősítésre – hangoztatja
az NGM közleménye.
Az NGM szerint a költségvetést stabilizáló, a gazdasági
növekedést elősegítő intézkedésekről be fog bizonyosodni, hogy azok hosszú
távon mindenki számára kedvezőek lesznek.
A Nemzeti Ügyek Kormánya a nyugdíjmentő törvényekkel a
nyugat-európai országokban alkalmazott nyugdíjrendszerre tér át. A siker a kormányt
és annak gazdaságpolitikáját fogja igazolni, és a rövid távú leminősítések
hosszú távon felminősítésekké válnak majd – hangsúlyozza a minisztérium.
Leminősítette, de továbbra is a befektetésre ajánlott alapsávban tartja
Magyarország adósosztályzatait a legnagyobb európai hitelminősítő, a Fitch
Ratings, amely szerint „érdemben romlott” Magyarország középtávú
költségvetési pozíciója, és a kormány által kidolgozott költségvetési tervek „rossz
irányúak” az államháztartás további konszolidációja szempontjából.
A Fitch a hosszú futamidejű magyar szuverén
devizaadósság besorolását egy fokozattal, a befektetésre ajánlott osztályzati
sáv alsó szélére, „BBB mínusz” szintre rontotta az eddigi „BBB”-ről.
A hosszú lejárati idejű állami forintadósság
osztályzata szintén egy fokozattal, „BBB plusz”-ról „BBB”-re romlik. Az
új hosszú távú osztályzatokra is további leminősítés lehetőségére utaló negatív
kilátás érvényes.
A forint jelentősen gyengült a magyar adósbesorolás
rontásának hírére. A leminősítés után az eurót 277,70 forint körül jegyezték
275,70 forint után, a dollárt 212,10 forinton 210,50 forint után, a svájci
frankot 221,60 forinton 220,10 forint után, száz japán jent pedig 255,60
forinton 254,00 forint után.
A Fitch Ratings csütörtöki lépése után a magyar
államadós-osztályzatokat mindhárom nagy hitelminősítő – a Standard &
Poor’s, a Moody’s Investors Service és a Fitch Ratings – a befektetésre
ajánlott „BBB/Baa” osztályzati sáv alsó szélén tartja nyilván, egyaránt
negatív kilátással. Ha bármelyikük innen tovább rontja a magyar besorolásokat,
azzal Magyarország átkerülne a már nem befektetési ajánlású, spekulatív – a
piaci zsargonban „bóvlinak” nevezett – osztályzati sávba.
