Belföld

A kisdiákoknak nem lesz kötelező a délutáni iskola

Napokon belül elkészül a köznevelési törvény tervezetének kodifikált változata.

Nem lesznek délutánonként szükségszerűen tanórák és kötelező elfoglaltságok a tanrendben, az általános iskola valamennyi évfolyamán azonban alapesetben délután négyig tart majd a foglalkozás – mondta a Magyar Nemzetnek Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára, aki jelezte azt is: napokon belül elkészül a köznevelési törvény tervezetének kodifikált változata, amit a jövő héten nyilvánosságra hoznak.

Hangsúlyozta, hogy a délutáni iskola csak lehetőség, azok a szülők, akik nem kívánják igénybe venni, felmentési kérelemmel élhetnek majd, s hazavihetik a gyereket. A rendszer az alsó tagozatokon már megszokott napközihez hasonlít majd, de fő feladata a felzárkóztatás és a tehetséggondozás lesz, olyan délutáni foglalkozásokra nyújt lehetőséget, amelyekhez eddig csak pénzért lehetett hozzájutni.

Lehetővé teszik majd az intézményeknek, hogy – amennyiben a felzárkóztatás szempontjából indokolt – iskolaotthon formájában működjenek, s ezen iskolákban délután is lesznek kötelező tanórák – mondta el Gloviczki Zoltán, hozzátéve, hogy e formában is biztosítanának egy-két olyan délutánt, amikor nincs kötelező foglalkozás.

Az új modell bevezetésére 2013-ban kerülhet sor – közölte a helyettes államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik