A szerkesztőségünknek megküldött dokumentum szerint Csurka István az elmúlt napokban két alkalommal is sértően fogalmazott az Új Színházzal kapcsolatban. Ezekre válaszol Márta István, de leszögezi, hogy Csurka jövőben várható sárfröccsentéseire, provokációjaira többé nem reagál.
Az első Csurka-nyilatkozatban, amit október 7-én a parameter.sk honlapnak adott, azt mondta a leendő intendáns, hogy „…Februárig a mostani társulat működik, nyilvánvaló, hogy mindenfélét meg fognak majd próbálni. De ez engem egyáltalán nem érdekel…”
Márta azonban leszögezi, hogy a társulat nem „meg fog próbálni valamit (!?)”, hanem próbál, mégpedig Schiller: Don Carlosát.
A közszolgálati rádió 2011. október 10-i reggeli műsorában pedig azzal fenyegetőzött Csurka, hogy „…minden fillért meg kell nézni, mert nekem nagyon gyanús a mostani vezetés gazdálkodása.”
“Az 50-es, 60-as évek stílusára, módszerére emlékeztető retro mondatával kapcsolatban kijelentem, hogy úgy gondoltam, hogy a múlt század perlekedő, groteszk és károkozó „kisgazdamiépes” világa végleg eltűnt a színpadról.
Tévedtem. Sajnálom” – reagált Márta István.
Azt is hozzátette, úgy véli, színházat lehet elkötelezettségből, dacból, indulatból, szolidaritásból, ellenállásból, szórakoztatásból, különbféle hitből és elkötelezettségből, ön- és közösségi célból, szenvedésből és szenvedélyből, szeretetből csinálni. Egy módon nem: gyűlöletből.
„Az ilyen hozzáállással létrejött és létre segített színház minden szereplője sérült és kiszolgáltatott lesz, ördögi körbe kerül, végül függönyt érdemel és kap” – zárja nyilatkozatát az Új Színházat 13 éve vezető igazgató.
Mint korábban megírtuk, Tarlós István a szakmai bírálóbizottság véleménye ellenére Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház igazgatójának, aki már pályázatában megjelölte intendánsnak atyai barátját, Csurka Istvánt.