Belföld

Megvédi az LMP József Attilát

A párt tiltakozik az ellen, hogy a Kossuth térről elszállítsák a költő szobrát.

Kapcsolódó cikkek

Vágó Gábor, választmányi szóvivő a műalkotás előtt azt mondta, a kormányzat nemcsak a téren, de az országban is az 1944 előtti állapotokat akarja visszaállítani. Elhangzott: kabinet ugyanúgy tekintélyelvű rendszert épít ki, ahogy az 1944 előtt is történt.

A politikus József Attilát úgy jellemezte: ő volt az, aki saját életével is bizonyította, a kiszolgáltatott embereknek is van létjogosultságuk a társadalomban. Hozzátette, a szobor elszállítására egyetlen egy okot látnak, azt, hogy „amikor a “fideszes törvénygyár gombnyomogató Jánosai kijönnek a parlamentből és beülnek a lézerblokkolós Audijaikba, akkor lelkiismeret-furdalásuk van, mert ez a törvénygyár a kiszolgáltatott emberek még inkább kiszolgáltatottá tételén dolgozik””.

A képviselő végül azt a félelmét is megfogalmazta, hogy József Attila szobrát ugyanúgy eltüntetik majd, ahogy „eldózerolták a hajléktalanok viskóit tegnap Zuglóban”.

Kukorelly Endre a szobor tervezett elszállítására, illetve a közelmúlt utcaátnevezéseire utalva tűrhetetlennek és felháborítónak nevezte, hogy a kormányzat ilyen mértékben beáldozza a kultúrát napi politikai célok érdekében.

A képviselő hozzátette, József Attila esetében ráadásul egészen kényes a helyzet, mert az egész magyar irodalom egyik központi alakjáról van szó.

Kormánypárti képviselők még a nyáron nyújtottak be egy olyan, a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, amely szerint 2014. május 31-ig át kellene alakítani a teret, a kormánynak pedig ugyaneddig ki kellene költöznie az Országházból.

Az átalakítás után, a javaslat szerint, növekedne a tér parkfelülete, megoldódna az Országház megtekintésére érkező látogatók méltó fogadása. Továbbá az 1956-os tragikus sortűz áldozatai emlékének megörökítése és a téren jelenleg álló képzőművészeti alkotások méltó elhelyezése mellett visszaállítanák “a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik