Belföld

Használt buszokat vesz a BKV

Harminc használt Mercedes Citaro buszt vesz a közlekedési vállalat; az első néhány jármű az év végén már forgalomba is állhat.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki közlése szerint a többségében tíz évnél fiatalabb, alacsonypadlós buszok klímával felszerelve, Euro2-es, illetve Euro3-as motorral érkeznek Ausztriából, Németországból, illetve Spanyolországból Budapestre. A járművek közül kettő 2000-es évjáratú, a többi buszt 2001-ben, 2003-ban illetve 2004-ben helyezték forgalomba, korukhoz képest jó állapotúak, és keveset futottak.

A buszok 65 ezer euróba (19 millió forint) kerültek darabonként, de ebben a Budapestre szállításuk és levizsgáztatásuk, valamint a főalkatrészekre szóló negyedéves garancia is benne van. Ez az összeg alig több egy húszéves Ikarus felújításának költségénél – olvasható a BKK közleményében. Hangsúlyozták, hogy a használt buszok vásárlása nem az új buszok beszerzését, hanem a régiek felújítását helyettesíti.

A szükséges honosítási feladatok (a nyitható ablakfelületek növelése, a járművezető-fülke zárhatóvá tétele, az ajtó és a műszerfal kezelőszervei, valamint az arculati elemek Budapest-specifikussá történő alakítása, az üzemanyag-átfolyásmérő beépítése, a jegykezelő, az utastájékoztató és a forgalomirányító rendszerek beépítése) elvégzése után az első járművek várhatóan még az idén forgalomba állhatnak. Ezek a honosítási feladatok összesen mintegy ötmillió forinttal növelik a beszerzési költségeket.

A BKK legutóbb májusban vásárolt használt autóbuszokat, akkor tizenhárom használt, alacsonypadlós belga Van Hool autóbusz beszerzését jelentették be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik