Belföld

14 ember gyanúsítanak a vörösiszap-ügyben

A Népszava szerint mindegyikük a Mal Zrt. jelenlegi és egykori munkavállalója, és mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

A Népszava úgy tudja, lezárult a nyomozás a vörösiszap-ömlés ügyében, és a rendőrség várhatóan tizennégy gyanúsított ellen él vádemelési javaslattal. A lap a károsultak egyik jogi képviselője, Magyar Gábor tájékoztatása alapján kedden azt írta, a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) szerdán kezdődik meg az iratismertetés.

A Népszava szerint a 14 gyanúsított mindegyike a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. jelenlegi és egykori munkavállalója, és mindannyian szabadlábon védekezhetnek. Legtöbbjüket halált előidéző gondatlan közveszély-okozással gyanúsítják, illetve gondatlanságból elkövetett természetkárosítással és hulladékgazdálkodás rendje veszélyes hulladékra elkövetett megsértésével, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszély-okozással.

A lap emlékeztet, hogy Ruttner György ügyvéd, a Mal Zrt. jogi képviselője korábban elmondta: a környezetvédelmi hatóság a cégre 135 milliárd forintot meghaladó bírságot szabott ki.

A Mal Zrt. ellen több tucat károsult család is pert indított, s a Fővárosi Bíróság (FB) tavaly egy devecseri felperesnek ideiglenes intézkedésként első fokon 10 millió forint kártérítést megítélt, ám a cég fellebbezett a döntés ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik