Gazdaság

A Fidesz-frakció kiáll a bankadó mellett

A Fidesz-frakció hétfői ülésén határozottan állást foglalt a bankadó mellett - közölte a képviselőcsoport tanácskozása után Lázár János, aki azt mondta: "lesz bankadó 2010-ben, lesz 2011-ben is".

A frakcióvezető azt is közölte, nem látnak lehetőséget arra, hogy „a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kéréseinek eleget téve” megsarcolják azokat embereket, „akiket az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása gatyára vetkőztetett”.

Lázár János kifejtette: a frakcióülésen Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök tájékoztatást adott az IMF és az Európai Unió, valamint Magyarország közötti tárgyalásokról. Ezzel kapcsolatban a képviselőcsoport vitát folytatott le a helyzetről, és „teljesen egyértelművé vált”, hogy az MSZP az IMF oldalára állt a nyugdíjasokkal, a családosokkal és a kispénzűekkel szemben – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik