Belföld

A héten beszél Tarlós Orbánnal a BKV-ról

A miniszterelnök után a főpolgármester a szakszervezetek vezetőivel is találkozik.

Tarlós István a héten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel a BKV ügyében, a főpolgármester ezt követően fogadja majd a szakszervezeti vezetőket; ezt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén jelentette be a városvezető.

A Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) tagjai a közgyűlés ülése előtt levelet adtak át a képviselőknek, amelyben a BKV finanszírozási helyzetére hívják fel a figyelmet. A levelet Tarlós Istvánnak is át akarták nyújtani, de ezt a főpolgármester elutasította.

Tarlós a közgyűlésen azt mondta, most vannak a költségvetés készítésének időszakában. “Természetesen nem tagadom meg, hogy fogadjam a BKV-szakszervezeteket, de ennek nem az a módja, hogy nagy látványosan, a média előtt sajtpapírokat nyomkodjanak a kezembe a folyosón, ez így nem szokás” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: akkor kellett volna sztrájkot szervezniük, amikor húsz évig nem kapták meg a finanszírozást, vagy amikor “sok milliárdot szivárogtattak ki fiktív külső megbízások formájában”, illetve amikor 100 milliós végkielégítéseket fizettek ki.

Nemes Gábor, a KEKSZ alelnöke az MTI-nek az elhangzottakra úgy reagált, 2005 óta folyamatosan jelzik a város vezetésének, hogy problémák vannak a BKV finanszírozásával, emiatt 2008-ban először félnapos, majd egynapos munkabeszüntetést is tartottak. A főpolgármesternek tudnia kell, hogy a szakszervezetek tették a dolgukat, és háromszor kezdeményeztek találkozót Tarlós Istvánnal, amelyek nem jöttek össze.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik