Belföld

Újabb anyagi csapás a családokra

Fizetőssé válhatnak a bölcsődék.

Fizetőssé válhatnak a bölcsődék, ha a kormány elfogadja – és utána a parlament is jóváhagyja – az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot – írja a Népszava. Eszerint “a bölcsődei ellátás esetében a fenntartó a bölcsődei ellátás keretében nyújtott gondozásra is megállapíthat személyi térítési díjat, mely az egy főre eső jövedelem 25 százaléka lehet” – olvasható a lapban.

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elutasítja a tervezetet. A közleményük szerint “apolitikus lépésnek tartják a bölcsődei térítési díj emelését egy olyan kormánytól, amely a családpolitikát, a családok támogatását, a népesedés ösztönzését, a gyermekvállalás segítését hangoztatja”. Az érdekvédők szerint a jelenleginél magasabb térítési díj bevezetésével sokan képtelenek lesznek igénybe venni az ellátást.

Jelenleg több mint 33 ezer gyermek jár bölcsődébe, az intézmények kihasználtsága eléri a 130 százalékot, a várólisták egyre hosszabbak.

A Népszava felidézi Soltész Miklós szociális államtitkár nyáron tett kijelentését arról, hogy nyolc és fél milliárd forintból mintegy 3200-3500 új bölcsődei férőhely létesülhet 2013 végéig az országban, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a családok merjenek gyermeket vállalni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik