Belföld

MSZP-vízió: brutális nyugdíjkasza

Az ellátások nagyjából 20 százalékos csökkenésével számolnak a szocialisták. A Fidesz szóvívője szerint rémhírterjesztés az egész, de Selmeczi Gabriella szeretne majd egyszer svéd nyugdíjas lenni.

Az MSZP szakpolitikusa biztosra veszi, hogy a kormány bevezeti a svéd nyugdíjmodellt, amely a szocialisták szerint az ellátások nagyjából 20 százalékos csökkenéséhez vezetne. Korózs Lajos, a párt elnökségi tagja azt mondta: a kormány célja, hogy a nyugdíjakat csak az e célra befizetett járulékokból fedezze, ez a svéd modell alapja. Ennek jellegzetessége – tette hozzá -, hogy a nyugdíjak nem tervezhetőek, mértékük csak a nyugdíjba vonuláskor derül ki.

Az MSZP számítása szerint ugyanakkor a névleges egyéni számlán alapuló, a nyugdíjkifizetéseket a mindenkori járulékokból finanszírozó svéd modell alkalmazása az ellátások mintegy 20 százalékos csökkenésével járna Magyarországon. Korózs Lajos kitért arra is, hogy a korhatár alatti nyugdíjak megszüntetésével a jelenlegi hárommillióról 1,7 millióra csökken a nyugdíjasok száma, és bár a nagy többség továbbra is kap majd valamilyen ellátást, azokra már nem terjed ki a nyugdíjak alkotmányos védelme.

Ugyanakkor a kormány azt ígérte, hogy a novemberi nyugdíjkifizetéssel mindenki megkapja az infláció emelkedése miatt járó hatszázalékos kiegészítést. Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár azt mondta: az özvegyi nyugdíjat ugyanúgy mindenki megkapja a jövőben is, “senki nem akarja és nem is fogja tőlük elvenni”.

Fidesz: megint rémhíreket terjesztenek a szocialisták

Nincs a kormány vagy a Ház asztalán svéd nyugdíjrendszerről szóló tervezet – reagált a nyilatkozatra a Fidesz szóvivője. Selmeczi Gabriella szerint mivel a baloldal politikusai nem tudnak érdemben részt venni a szakmai munkában, újra rémhíreket terjesztenek.

Mint mondta, nem érti, miért éppen most pattant ki az MSZP fejéből az, hogy a Fidesz-kormány svéd nyugdíjmodellel jönne elő. “És azt sem értem, hogy ha egyébként ez így lenne, akkor miért baj ez. Én a magam részéről szeretnék majd egyszer svéd nyugdíjas lenni” – tette hozzá a szóvívő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik