Belföld

Leváltották a polgármestert és a képviselőket

A szokatlan, munkanapon történt időközi választáson az alpolgármester legyőzte az eddigi polgármestert.

Csorba János eddigi alpolgármestert választotta településvezetővé az urnákhoz járulók többsége a keddi nagycenki időközi választáson – derül ki a nagyközség honlapján éjjel közzétett választási eredményből. A testület is jórészt kicserélődött: a hat, most megválasztott képviselő közül csupán kettő neve szerepelt az előző testület tagnévsorában. A választáson mindkét polgármester- és a 13 képviselőjelölt is függetlenként indult.

A győztes polgármester-jelölt –a munkanapi szavazás ellenére 58,22 százalékos részvétel mellett – 545, a végül alulmaradt, a nagyközséget öt éven át irányító Ivánkovics Ottó pedig 345 szavazatot kapott – közölte az eredmény megállapítása után a választási bizottság elnöke.

Az Országos Választási Bizottság honlapján olvasható adatok szerint tavaly októberben a jogosultak 60,02 százaléka járult az urnához. A most vesztes korábbi polgármester pedig a voksok 62 százalékával nyerte el mandátumát. A képviselő-testület önfeloszlatását a tagok többsége kétszer is megszavazta. Az indítvány támogatói azzal indokolták álláspontjukat, hogy képtelenek együttműködni a településvezetővel, mert annak vezetői stílusát nem tartják megfelelőnek.

A polgármester akkor úgy nyilatkozott: a testület a település közösségére nézve hibás döntést hozott, ennek hátterében pedig egyéni érdekek és ambíciók állnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik