Belföld

NBH-ügy: letartóztatták a titokzatos negyedik gyanúsítottat

A csuklyás férfi rendőrök kíséretében, kezében egy szigorúan titkos feliratú aktával mutatkozott. Kilétéről nem tudni semmit.

A kémkedés miatt indult büntetőeljárás negyedik gyanúsítottjának, a bíróság előtt kedden megjelent, eltakart arcú titokzatos férfinek elrendelte a bíróság az előzetes letartóztatását – állítja keddi számában a Magyar Hírlap.

Valamennyi napilap megjegyzi: a férfi kilétéről – mivel nem közszereplő – egyelőre semmit nem lehet tudni. A Magyar Nemzet mindössze annyit közölt róla: a csuklyás férfi rendőrök kíséretében, kezében egy szigorúan titkos feliratú aktával mutatkozott.

A Népszabadság arról írt, hogy Szilvásy György ügyvédje, Sebes Péter mellett más, nevük mellőzését kérő hivatalos források is cáfolták, hogy az ügy hátterében az Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügye vagy a Mol-részvények felvásárlásával kapcsolatos tranzakciók állnának. Sebes Péter szerint “technikai-szakmai kérdésről van szó”.

A Népszava ugyancsak arról ír, hogy több találgatás jelent meg a sajtóban az ügy hátteréről, a napilap szerint számos teória a Mol-ügyleteket és az olajtársaság belső elhárításaként működő UD Zrt.-t állította párhuzamba a gyanúsításokkal.

A napilapok kivétel nélkül beszámolnak arról is, hogy a pénteken házi őrizetbe helyezett Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetője és a hétfőn szabadlábra helyezett volt titokminiszter, Szilvásy György után kedden Laborc Sándor kényszerintézkedése ügyében dönt a bíróság.

Laborc Sándor ügyvédje, Zamecsnik Pétera TV2 reggeli műsorában azt mondta, az ügy minősítésével egyet lehet érteni, mert ha napvilágot látnának annak részletei “az valóban veszélyeztetné a Magyar Köztársaság érdekeit”. Viszont a sajtóban megjelent valamennyi találgatás “vakvágány” – jelentette ki az ügyvéd.

A Magyar Nemzet információja szerint Laborc Sándor esetében a nyomozóhatóság 30 napos előzetes letartóztatás elrendelésére tett indítványt. A lap közlése szerint a bűnpártolással gyanúsított nyugalmazott dandártábornok szombaton vallomást tett, amelyben tagadta bűnösségét és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A szocialista Bárándy Gergely kedd i sajtótájékoztatóján azt mondta: elgondolkodtató, hogy a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa – az ügyészi indítvánnyal szemben – úgy ítélte meg, hogy valakit, akit az egyik legsúlyosabb államellenes bűncselekménnyel gyanúsítanak, és az éjszaka közepén bilincsben visznek el otthonról, az őrizetbe vétel után másnap, harmadnap haza lehet engedni. “Ez a tény önmagában sokatmondó, ahogy az is, hogy az őrizetbe vételeket a Fidesz-kongresszus előtti napokra időzítették” – fogalmazott Bárándy Gergely.

Az ügy hátterére vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: nem tudja, miért vitték be a volt titkosszolgálati vezetőket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik