További emelkedés, de korrekció is elképzelhető pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők szerint.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője változatlanul úgy látja, mintha az eladók eltűntek volna, főleg a magyar piacon. A bróker megjegyezte, hogy a korrekciótól mindig tartani kell, de ennek továbbra sincs semmi nyoma. Lassan mérlegelni lehet a tőzsdemutató történelmi csúcsának elérését, „csak még egy ilyen hónap kell hozzá”.
Balásy Zsolt megjegyezte: a Magyar Telekom ára még közel sem mutatja a gazdasági környezetnek azt a javulását, mint az OTP-é, pedig – az osztalék miatt – a kamatkörnyezet is kedvez a telekomcég papírjának.
Péter János, a KBC Securities üzletkötője arról számolt be, hogy az amerikai piac fejlemények meglepték a nemzetközi piacokat és csütörtökön a budapesti zárás előtti rally „ránk ragadt, mint szamáron a fül”. Miközben a nemzetközi piacok visszakorrigáltak, a Budapesti Értéktőzsde mutatója csütörtökön két éves csúcson zárt. A bróker beszámolt arról, hogy a Goldman Sachs tartásról vételre ajánlotta az OTP-t. A magyar bankpapír a Mol-lal együtt olyan szinteket lépett át, ami elgondolkodhatja a befektetőket.
