A Népszabadság keddi számában megjelent írásában a NAV adatai alapján közli, hogy a 224 politikusnak összesen 153,2 millió forintot fizettek ki, de az ebből előre levont adó- és társadalombiztosítási járulék miatt az összeg felére lehet különadó-bevételként számítani.
A lap felidézi: “az Országgyűlés május közepén a parlamenti képviselőkre, a polgármesterekre, az alpolgármesterekre, az EP-képviselőkre és a megyei közgyűlési elnökökre is kiterjesztette a különadó-fizetési kötelezettséget, miután lapunk megírta, hogy a parlamenti hivatal és az adóhatóság is úgy értelmezte az idevonatkozó törvényt, hogy az nem vonatkozik a honatyákra, mert nekik speciális a munkaviszonyuk, nem foglalkoztatottak és nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem.”
Az adóhatóság tájékoztatása szerint a parlament hivatala 168 képviselő esetében jelezte, hogy különadót kell fizetnie. Az előző ciklus végén a képviselői átlagfizetés 400 ezer forint volt, így a távozók átlagosan két és fél millió forint végkielégítést kaptak. A Népszabadság információja szerint kilencvenöt százalékuk MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es politikus, Fideszes csak elvétve akad köztük. A fizetési kötelezettség a jórészt a távozó MSZP-s polgármestereket, alpolgármestereket érint.
A tavalyi kötelezettség alapján a várt bevétel kétharmada folyt be a 98 százalékos “büntetőadóból.” Az állami szférából tavaly elbocsátott 893 vezető és alkalmazott jelezte a május 20-ig esedékes személyijövedelemadó-bevallásában, hogy nekik különadót kell fizetniük. A 2,1 milliárd forintos befizetési kötelezettségből eddig csak 1,3 milliárd érkezett meg a NAV-hoz.