Belföld

Erkölcsi hazaárulást emleget Kövér

A közvélemény egyre nagyobb nyomása ellenére több fideszes politikus is egyetért abban, hogy óvatosan kell bánni a kémügy titkosításának feloldásával.

Kövér László házelnök a Hír Televízió Kontraszt című műsorában vasárnap este azt mondta: ami a sajtóban megjelenik, az nagy valószínűséggel csak a jéghegy csúcsa. A házelnök ismertetése szerint az akkori ellenzék 2002 óta folyamatosan figyelmeztetett arra, hogy politikai játszmák eszközéül használják és tönkre teszik szakmai és morális értelemben egyaránt a titkosszolgálatokat.

A politikus érthetőnek tartja a Szilvásy György volt titokminiszter és Galambos Lajos, illetve Laborc Sándor volt titkosszolgálati vezetők elleni eljárás titkosítását. Mint mondta: meg kell érteni, hogy valóban vannak olyan nemzetbiztonsági érdekek, amelyeket nem lehet felülírni csak azért, mert a közvéleményt egyébként joggal aggasztja, mi van a titkolózás mögött.

A polgári titkosszolgálatokat 1998 és 2000 között tárca nélküli miniszterként vezető Kövér László szerint “az erkölcsi értelemben vett hazaárulás egy tipikus példája”, hogy olyanokat engedtek belelátni a titkosszolgálat működésébe, akiknek ahhoz “az égadta világon semmi közük” nem volt. Ez egy olyan gyanút igazol, miszerint itt a privát, jobbára a szocialisták érdekköreibe tartozó cégek és a nemzetbiztonság hivatalos működése között átjárás, egymásba fonódás volt. Emiatt elképzelhető, hogy sok mindent nem is lehet majd felderíteni, mert sok információ nem a nemzetbiztonsági archívumokban van, hanem a magánszférában – fogalmazott a házelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik