Belföld

Az ÁNTSZ nem javasolja a csírafogyasztást

Úgy vélik, aháztartásokban még lehetnek olyan magvak, amelyek vélhetően a németországi hasmenésjárványt okozták.

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatása szerint “a Németországból induló, súlyos szövődményekkel járó hasmenéses járvány kórokozója egy korábban igen ritkán észlelt kólibaktérium. Francia és német  vizsgálatok eredményei alapján a fertőzések legvalószínűbb forrásai a nyersen elfogyasztott, csíráztatásra használt görögszéna magok. Kisebb számban emberről emberre terjedő másodlagos fertőzést is igazoltak – olvasható az ÁNTSZ-közleményben.

Mint emlékeztettek, az Európai Bizottság július 5-i határozatában a forgalomból kivonta, átmenetileg megtiltotta az Egyiptomból származó bizonyos típusú magok behozatalát az Európai Unió országaiba. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a korábbiakban megvásárolt magok, illetve az azokból termesztett csírák valószínűleg még jó ideig fellelhetők lesznek a háztartásokban vagy egyéb helyeken, ezért esetleg további megbetegedések is előfordulhatnak.

Ennek elkerülése érdekében az ÁNTSZ azt javasolja, hogy mindenki kerülje a saját termesztésű csíráztatott magok vagy vásárolt csírák nyersen fogyasztását. Mivel a magvak csomagolása során fennáll a “keresztszennyeződés” veszélye, nemcsak a csíráztatott görögszéna magokat és csírákat érdemes kerülni, hanem valamennyi, hőkezelés nélküli csíra fogyasztását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik