Az LMP az elnökhöz írt levelében azt írja, az ökopárt is osztja Barack Obama meggyőződését, mely szerint ki kell állni Tibet és a tibeti nép vallási, kulturális és nyelvi hagyományainak megőrzéséért. A magyar ellenzéki párt szerint mivel Orbán Viktor egyik korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy „aki Kínával nyugati értékek alapján akar szövetséget kötni, az olyan elvarázsolt, hogy egyből felveszik az LMP-be”, ezért azt gondolták, a találkozó miatt tiszteletbeli LMP-taggá fogadják az amerikai elnököt.
- 08:29 Orbán Viktor: Szintlépés történt Gyöngyösön
- 08:22 15 évnyi ígérgetés után felújítják a lepusztult sárbogárdi mentőállomást
- 07:59 Dermesztő az egész – Karácsony Gergely a kormánydöntésről
- 07:32 Lázár elmondta, honnan tud a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromáról
- 07:27 Megölték Kadhafi egykori líbiai diktátor fiát
- 07:00 Megszakadt a toborzás a kecskeméti Mercedesnél a dolgozók szerint
- 07:00 Szerda friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:57 Orbán Viktor döntött Kósa Lajos rokonának megrogyott agrárcégéről
- 06:47 Leomlott és az úttestre zuhant egy református templom tornya a Szilágyságban
- 06:43 Döntött a kormány: Budapestet már a jog sem védi az inkasszótól
- 06:05 Csengetett, Mylord?-kvíz: kié volt ez a parádés idézet?
- 06:00 Nagy Márton testvére körétől vette új székházát az iparkamara, az üzlet körül egy fidelitasosból lett milliárdos is feltűnt
- 05:45 Kvíz: ezeket a sorozatokat csak a legnagyobb retrórajongók ismerik
- 05:30 Kvíz: A busójárástól az asszonyfarsangig – mennyire ismered a farsangi szokásokat?
- 04:00 Ők képviselik Magyarországot a téli olimpián – öt versenyszámban lesznek indulóink
- 17:06 Elhatárolódnak a helyiek a Magyar Pétert lefejezéssel fenyegető férfitől
- 20:34 Chappell Roan az extrán villantós ruhájáról: „Nem érzem annyira botrányosnak”
- 18:10 Büntetőkkel jutott Eb-döntőbe a női pólóválogatott
- 21:38 Az amerikaiak lelőtték az irániak egyik drónját, mire azok egy tanker elfoglalásával fenyegetőztek
- 19:00 Választás, tehén, személycsere, rekordok: ez a kvíz megmutatja, mennyire emlékszel a januári történésekre
- 19:09 Bangó Margit állapotáról nyilatkozott az unokája: „Hónapok óta kórházban van kisebb-nagyobb megszakításokkal”
- 03:33 Bondár Anna: Más ukrán ellenfelekkel is teniszeztem korábban, nem volt hasonló esetre példa
- 07:00 Megszakadt a toborzás a kecskeméti Mercedesnél a dolgozók szerint
- 06:47 Leomlott és az úttestre zuhant egy református templom tornya a Szilágyságban
- 19:27 Hiller és Czeglédy is függetlenként jelentkezett be a választásra, míg az MSZP lehet, nem is indul, utóbbit pedig a DK mutatta be
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
