Gazdaság

Biztosítás köthető a közüzemi számlákra

Új szolgáltatás indul hétfőn: biztosítás lesz köthető a közüzemi számlák kifizetésére. Tekintettel azonban a munkanélküli biztosításokhoz hasonlóan szigorú – bár valamivel azért enyhébb – feltételekre, a szociális gondokon aligha ez a termék fog érdemben segíteni.

Hétfőtől lehet „számlabiztosítást” kötni, azaz – bizonyos feltételek esetén – a biztosító fizeti a biztosított közüzemi számláit, legfeljebb egy évig, közvetlenül a szolgáltatóknak – derült ki Punk György, a MIB Europe Zrt. elnök-vezérigazgatója és Bodnár Zsigmond, a Rheiland csoport programigazgatója sajtótájékoztatóján pénteken.

A biztosító fizet például munkanélküliség esetén is, de – a munkanélküli biztosításokhoz hasonlóan – csak akkor, ha a munkavállaló önhibáján kívül veszti el az állását – derült ki a sajtótájékoztatón az fn.hu kérdésére. Akinek tehát mondjuk a hanyag munkavégzésre hivatkozva fölmondanak, az nem számíthat a számlái kiegyenlítésére.

A biztosító fizet akkor is, ha ellehetetlenül az önfoglalkoztató vállalkozása, ám ezt dokumentumokkal bizonyítani kell, ami a részletes feltételek tanulmányozása után, nem is tűnik annyira egyszerűnek.

idézet a feltételekből

„..a Biztosító kérésére az igény feltételeinek megállapításához szükséges bizonyítékokat bemutatni (pl. egyéni vállalkozói igazolvány visszaadása, cégjegyzékből törlésről végzés, személyi jövedelem adóigazolás, könyvvizsgáló vagy adótanácsadó által ellenőrzött eredmény- és veszteségkimutatás, mérleg, negyedévi jelentések bemutatása).”

A részletes feltételekből az is kiderül, hogy csak azokkal kötnek szerződést akik már legalább két éve ugyanazt a tevékenységet folytatják. A munkavállalóknál csak 6 hónapos az alsó limit.

Különlegessége a biztosításnak, hogy nem tesz a díjképzésben különbséget nem, életkor szerint, így nem kell magasabb díjat fizetnie a statisztikák szerint kockázatosabbnak számító ügyfeleknek.

A biztosító fizet tartós keresőképtelenség (táppénz), illetve baleseti halál vagy rokkantság esetén is.

A biztosítás egyelőre csak az interneten lesz megköthető, de tervezik, hogy hozzáférhető lesz az együttműködő közüzemi szolgáltatók ügyfélszolgálatoknál is. Az fn.hu, s mások kérdéseire elmondták: nem kapnak jutalékot a biztosítások megkötéséért az együttműködő közüzemi szolgáltatók, azok pusztán az adósságállományuk csökkentése érdekében támogatják a programot.

Az együttműködő szolgáltatók között megtalálható a Fővárosi Gázművek, a Debreceni Vízművek, és Magyar Vízközmű Szövetség is – bár az utóbbi szervezet képviselője megjegyezte: szervezetük elvi támogatása nem jelenti feltétlenül azt, hogy valamennyi tagszervezetük támogatja a programot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik