Belföld

“Az arcátlan harácsolás és napi korrupció a jellemző”

A Magyar Kommunista Munkáspárt (MKP) vezetői egyaránt bírálták az MSZP és a jelenlegi kormányzat politikáját Kádár János sírjánál, a volt pártállami vezető halálának évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen, a Fiumei úti sírkertben.

Thürmer Gyula, a párt elnöke szerint a most hatalom lévő Fidesz-KDNP nem tartotta be választási ígéreteit, és elveszi még azokat a jogokat is, amelyeket hosszú évtizedek küzdelmével szereztek meg az emberek. Veres Péter, a párt Fejér megyei elnöke azért bírálta az MSZP-t, mert a szocialisták három cikluson át is hatalmon voltak, de semmit sem tettek a munkásokért, csak “az arcátlan harácsolás és napi korrupció” volt a fő céljuk.

Thürmer az összegyűlt mintegy háromszáz ember előtt azt mondta, nem egy volt amerikai elnöknek, hanem a kommunista párt volt vezetőjének kellett volna szobrot állítani a Szabadság téren. “Eljön még az idő, amikor elbontjuk Ronald Reagan most avatott szobrát” – fogalmazott.

Kádár János 1989. július 6-án halt meg, aznap, amikor a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta Nagy Imre mártír miniszterelnököt és halálra ítélt társait. Kádár sírját 2007 májusában ismeretlenek felnyitották, és magukkal vitték a politikus és felesége földi maradványainak egy részét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik