Belföld

Megszavazták a kormánypártok a “lex Esztergomot”

Megváltoznak az önkormányzatok adósságrendezési eljárásának szabályai. Az ellenzék hevesen tiltakozott a módosítás ellen.

A parlament hétfői döntésével a válságköltségvetés elkészítésére a jövőben 60 helyett 90 nap áll a helyhatóságok rendelkezésére, az adósságrendezési eljárás megindítása pedig csak a képviselő-testület, illetve a közgyűlés felhatalmazásával lesz lehetséges.

A fideszes Kósa Lajos és Kocsis Máté, valamint a kereszténydemokrata Habis László előterjesztését a kormánypárti képviselők támogatásával fogadta el az Országgyűlés.

A törvénymódosítást az ellenzéki pártok a záróvitában azért bírálták, mert szerintük azt Esztergomra szabták, ahol Tétényi Éva polgármester – arra hivatkozva, hogy 1,2 milliárd forint kifizetetlen számlát és 25 milliárd forintos adósságot örökölt az előző, a fideszes Meggyes Tamás vezette önkormányzattól – adósságrendezési eljárást kért a város ellen.

A szavazás után jobbikos képviselők Esztergom feliratot, az LMP-s és szocialista képviselők közül pedig többen a város címerét gyászcsíkkal ábrázoló lapokat tartottak fel az ülésteremben.

Tétényi Éva hétfőn a Parlamentben újságíróknak azt mondta: a visszamenőleges hatályú jogszabály elfogadásával a jövőben büntetés jár annak a polgármesternek, aki anélkül indít adósságrendezési eljárást, hogy a képviselő-testület ezt jóváhagyná.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik