Belföld

Schmitt Pál állja a támadásokat

Schmitt Pált azért nem érintik komolyan, mert belül tudja, ezek a vádak teljesen alaptalanok.

Schmitt Pál az Új Néplapnak úgy nyilatkozott: mindezt bizonyítani is tudja, ezért is hozta nyilvánosságra 1964-ben történt közlekedési balesetét. “Mivel diák voltam, nem tudtak pénzbírságra ítélni, hanem kiróttak rám négy hónap felfüggesztettet. Ez volt a legalacsonyabb lehetséges büntetés” – tette hozzá.

Életrajza teljes megismeréséért hajlandó kimásolni a munkakönyvét is, amiből kiderül, volt kocsirakodó, kétkezi munkás, hogy felvegyék az egyetemre – mondta az államfő.

“Hogy én szt-tiszt lettem volna? Ez annyira képtelenség, ezzel nem is foglalkozom, különben is ezt nekik kellene bizonytani” – nyilatkozta az Új Néplapnak.

Az államfő az interjúban megjegyezte: szerinte “nincs olyan ember, akit ennyiszer átvilágítottak volna”, hiszen korábban volt nagykövet, parlamenti képviselő, az Európai Parlament alelnöke és az Országgyűlés elnöke is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik