Belföld

Simon: ismerjék meg az európaiak Wittner Mária szavait

Az MSZP választmányi elnöke azt javasolja, hogy juttassák el az Európai Szocialisták Pártja vezetőinek Wittner Mária parlamenti felszólalását.

Simon Gábor erről a szombati választmányi ülés elején beszélt Budapesten. Az ellenzéki politikus a kezdeményezést azzal indokolta: fontos, hogy az európai szocialisták is megtudják, “a Fidesz szép új világa hogyan gondolkodik azokról az emberekről, akik Magyarországon az elmúlt húsz évben fontos feladatot töltöttek be”.Simon Gábor egyúttal követelte a Fidesztől, hogy határolódjon el Wittner Mária szavaitól. A kormánypárti képviselő csütörtökön az Országgyűlésben hóhérnak nevezte Horn Gyulát, majd úgy fogalmazott a volt miniszterelnökről: “már három éve ott kezelik és ott vergődik a Honvéd kórházban, mert képtelen meghalni”.

A választmányi ülés kezdetén a testület tagjai dedikáltak egy helyesírási kézikönyvet, amelyet elküldenek Schmitt Pál köztársasági elnöknek. Simon Gábor pedig elhelyezte a tanácsterem falán annak a vendégkönyvi bejegyzésnek a bekeretezett másolatát, amelyet az államfő tavaly szeptemberben egy hegyeshalmi csárdában hagyott “első álamfői látogatásom első álomásán”.

Az ülés kezdetén lejátszottak egy videofelvételt is, amelyben magyar és külföldi szocialista európai parlamenti képviselők kifogásolták Orbán Viktor március 15-ei beszédét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik