Belföld

Utólagos tandíj bevezetését fontolgatják?

Akár ötven százalékkal is csökkenthetik a finanszírozott felsőoktatási helyeket.

A Népszabadság szerint a kormány az utólagos tandíj bevezetését, és az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek radikális csökkentését fontolgatja. Egyebek mellett ezek is szerepelnek a kormány által lehetségesnek tartott intézkedések között – írja a lap.

Az újság úgy tudja, hogy a tervek között van a finanszírozott helyek akár ötven százalékos csökkentése is.

A megvitatandó lehetőségek között szerepel az is, hogy a hallgatók utólag fizessenek tandíjat az államnak.

Az elképzelés szerint a diákhitel mintájára egy állami szerv, amely szerződéses kapcsolatban állna a bankokkal, fogná össze a fizetéseket. Cserébe félévente 30 ezer diák külföldi ösztöndíját vállalná át a kormány.

A lap értesüléseit az oktatásért felelős államtitkárságon nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Válaszukban egyebek mellett azt írták: az államilag finanszírozott hallgatói keretszámok nagysága az ország gazdasági helyzetének függvényében kerül megállapításra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik