A bíróság a gyülekezési szabadság megsértésében bűnösnek találta Toroczkai Lászlót, de nem jogerős ítéletében 2 év próbára bocsátotta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét. Az ügyészség szerint Toroczkai több törvényt is megsértett, amikor 2009 augusztusában az interneten közzétett írásában arra hívott fel, hogy erőszakkal akadályozzák meg a szeptemberi melegfelvonulást.
A vádlott az írás készítését elismerte, nem akart vallomást tenni, de kérdésekre válaszolt. Szerinte csak retorikai elemeket használt, és nem erőszakra, hanem “érveket ütköztető vitára” és “törvényes keretek közötti ellenállásra” buzdított. Írása közzétételét azzal magyarázta, hogy “egy egészséges társadalomban nem lehetne ilyen beteg állatoknak ilyen felvonulást tartani”. Keviczki István bíró figyelmeztette Toroczkait, hogy ne használjon ilyen szavakat, majd bűnösnek mondta ki.
Ugyanakkor az enyhítő körülményeket és “a cselekmény csekély tárgyi súlyát” mérlegelve a büntetés kiszabását két év próbára bocsátással elhalasztotta, Toroczkait 36 ezer forint bűnügyi költség megtérítésére kötelezte.
Keviczki István bíró szerint az ítélet lehetőséget ad arra, hogy Toroczkai László átgondolja politikai és közéleti tevékenységét, és azt “megfelelő mederben tartsa”. Az ítélet nem jogerős, az ügyész a súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.