Belföld

Szerződést bontottak a hajléktalan-ellátókkal Budapesten

Csak a Máltai Szeretetszolgálattal és a Menhely Alapítvánnyal köt majd új megállapodást a főváros, költségcsökkentés miatt.

Nyolchónapos felmondási idővel szerződést bont a főváros a budapesti hajléktalan-ellátásban részt vevő civil szervezetekkel. Az önkormányzat új közszolgáltatási szerződést a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Menhely Alapítvánnyal köt majd – döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A testület ellenzéki képviselői nem támogatták az előterjesztést.

A fővárosnak 11 szervezettel összesen 18, határozatlan idejű közszolgáltatási szerződése volt – olvasható a város internetes portálján. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a szerződések felmondását az önkormányzat pénzügyi helyzetével, az idei “válságköltségvetéssel” indokolta.

Az LMP képviselője, Somfai Ágnes kifogásolta, hogy ebben az évben több mint 40 millió forinttal csökken a hajléktalanellátásra jutó fővárosi támogatás, és azt is, hogy a civilekkel kötött szerződések felmondásának nem szakmai, hanem kizárólag pénzügyi oka van. Tarlós István főpolgármester azt mondta: Budapest kénytelen kezelni szinte az egész ország hajléktalanproblémáját, ami a városnak nem feladata, és nincs is arra felkészülve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik