Belföld

Gyurcsány szerint Orbán falaz az államfőnek

A szocialista képviselő gerinctelenséggel vádolja a kormányfőt.

Gyurcsány Ferenc szerint nem az államfő múltjáról szóló vita lenne méltatlan, hanem Orbán Viktor vált méltatlanná az állampolgárok jelentős részének képviseletére. A volt kormányfő újabb Facebook-bejegyzésben reagált a miniszterelnök tegnapi kijelentésére.

Orbán Viktor a Schmitt Pál múltját “tisztázni” hivatott törvényjavaslattal kapcsolatos újságírói felvetésre mondta azt, hogy “a vita méltatlan, ezért nem is kívánok rá reagálni, és nem is hiszem, hogy ilyen törvényjavaslatot meg fogunk vitatni a parlamentben”.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmaz: “Ön falaz az Elnöknek, ahogy ezt köznyelven mondanák. Ön volt az, aki bárminemű egyeztetés nélkül előhúzta Schmitt Pál nevét a mellényzsebéből, és nem hogy az Országgyűlést, de saját frakcióját sem méltatta arra, hogy jelöltjét személyesen nevezze meg. Ön egy szimpla levélkében értesítette párttársait döntéséről. Vitának helye nem volt. Látja, ha valami, akkor ez méltatlan magatartás.”

A szocialista politikus tudatta, nem arra kíváncsiak, amit a köztársasági elnök hajlandó elmondani önmagáról, hanem arra, ami a valóság. “Tehát azt is, amit az Elnök szándékától függetlenül meg lehet ismerni.”

“Ön, Miniszterelnök úr (…) gyáván viselkedik. Jobban örülnék, ha gerinces miniszterelnöke lenne Magyarországnak. De legnagyobb sajnálatomra Ön nem az” – írja a volt kormányfő, aki szerint Orbán közvetlen környezetében meglepően sok az olyan ember, aki tagja volt az egykori állampártnak, aki készségesen együttműködött az akkori rezsimmel. “Örömtelenül jegyzem meg, hogy az Ön által megnevezett és megválasztatott jelenlegi köztársasági elnök is ezen személyek népes csoportjához tartozik.”

A volt miniszterelnök szerint szöget üt az ember fejébe, hogy az ügynökvilágot kutató Kenedi-bizottságot nem éppen azért számolta-e fel Orbán Viktor, majd pedig tette lehetővé az összegyűjtött anyagok privatizálását, hogy az egykori ügynököknek ezzel adott szívességet egyszer majd visszakérhesse. “Amit Ön tesz, az nem tisztítja a múltat, hanem mocskolja a jelent és a jövőt” – fogalmaz Gyurcsány Ferenc.

Az MSZP hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök múltját “tisztázni” lehessen. Az egyes közjogi méltóságok múltjának átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc terjesztette a Ház elé.

Az MSZP tegnap nyilvános beismerésnek nevezte, ha nem vitatják meg a “lex Schmittet”. Molnár Csaba arról beszélt, hogy a köztársasági elnök múltjában van valami takargatnivaló, ha nem támogatják a törvényt.

AJÁNLOTT LINK:

Válasz Orbán Viktornak (Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik