Belföld

Orbán: nem csökken 16 évre a választójogi korhatár

A kormányfő is nemzeti vagyonról beszélt, ami az ÁSZ volt alelnöke szerint elképesztő szakmai hiba.

A választójogi korhatár valószínűleg nem csökken tizenhat évre, miután a parlament többsége nem támogatja azt – mondta Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádiónak. A holnap reggeli interjúból közölt rövid előzetes szerint a kormányfő úgy látja, a képviselők többsége fenntartásokkal kezeli ezt a javaslatot.

A miniszterelnök szerint a gyerekek után járó voks sem valósul meg a közeljövőben, mert a konzultációs kérdőívekre válaszolók többsége nem támogatta azt. Ugyanakkor Orbán Viktor megerősítette, hogy néhány év múlva ismét elővenné a kérdést, mert a gyerekek után járó pluszszavazattal lehetne megoldani, hogy a családok megfelelő képviseletet kapjanak a közéletben.

Orbán Viktor megismételte, hogy szerinte a most készülő alaptörvény az elmúlt húsz év legnagyobb hibáit fogja orvosolni, ugyanis az előző ideiglenes alkotmánynak nem sikerült megvédenie a nemzeti vagyont és az országot az eladósodottságtól.

„Az állami és a közvagyont privatizálták, semmi sem védte közös munkánk megtestesülését, a nemzeti vagyont. Ezt most védi az új alkotmány. Másfelől eladták a jövőnket. Ellopták az országot és eladósították az országot. Ez ellen védekezni kell. A mostani alkotmány meg fog bennünket védeni attól, hogy még egyszer ilyen előfordulhasson velünk. Ez az alkotmány kiáll azok mellett az egyszerű, de fontos értékek mellett, amit a magyar emberek a legfontosabbnak tartanak” – jelentette ki a kormányfő.

Nyikos László (Jobbik) korábban “elképesztő szakmai hibának” nevezte, hogy az előterjesztésben is a kormányfő által emlegetett nemzeti vagyon szerepel, mint az állam által számba vett és ellenőrzött terület. Az ellenzéki képviselő – az Állami Számvevőszék volt alelnöke – szerint a “nemzeti vagyon” 100 éve foglalt közgazdaságtudományi fogalom. Abba beletartozik a magánszemélyek vagyona (autók, házak) és a magánkézben lévő vállalati vagyon is, amelynek ellenőrzésére az államnak nincs lehetősége.

AJÁNLOTT LINK:

Orbán visszatérne a gyerekek utáni plusz szavazat kérdésére (MR1-Kossuth Rádió)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik