Még a régi barátom helyére is új vezetőt kellett kineveznem, hogy megerősítsem a szolgálatot – tárta ország-világ elé személyes titkait az agrárminiszter az idei évindító gödöllői agrárfórumon. Gráf József exfőállatorvos a Bálint Tibor menesztésével vállalt személyes konfliktustól az állategészség-ügyi szolgálat megfiatalítását, hadra foghatóbbá tételét remélte. 
Állategészség-ügyi gyakorlat. Modern uniós rendszer – pénz nélkül.
A frissen kinevezett főállatorvos, Süth Miklós vezetésével meg is kezdődött az országos szolgálat újabb átszervezése. Ez azzal járt, hogy tavaly az utolsó két hónapban tovább csökkent az állami, hatósági feladatokat is ellátó állatorvosok száma. Igen ám, csakhogy mindez egy olyan időszakban történik, amikor az új uniós feladatok miatt (egyebek között a folyamatos monitorozás, helyszíni élelmiszer-ellenőrzés hatására) a kamarai számítások szerint kétszer-háromszor annyi feladat hárul az állatorvo-
sokra, mint korábban. Ráadásul régebben magánállatorvosok láttak el félállásban, részmunkaidőben hatósági feladatokat, ami valójában két összeegyeztethetetlen tevékenység. A jogi rendezés után a funkciók szétváltak.
„Modern, uniós a rendszer, a baj csak a pénzzel van” – jellemzi a kialakult helyzetet némi malíciával Mile Sándor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke. A jogi rendezés ugyanis mindeddig nem társult megfelelő finanszírozással. Keserűen ismerik el a szaktárcánál is, hogy nincs összhang a költségvetési megszorítások és az intézményfejlesztés között. A kamara például hiába kérte, nem született még meg a jogszabály az ügyeletes állatorvosok díjazásáról, pedig ezt az ombudsman is jogosnak ítélte. Az óradíjak évi mintegy 400 millió forintos keretét a kamarában „nem találják” az agrártárca Magyar Közlönyben megjelent, a korábbi évekhez képest teljesen átalakított költségvetési fejezetében.
NEHÉZ ELIGAZODNI. A tavalyi 19 milliárd forintos kiadás után az idén alig 15 milliárd forintosra tervezett állategészség-ügyi és élelmiszer-ellenőrzési szakigazgatási kassza részletes pénzügyeiben még az avatottaknak is nehéz eligazodniuk. Az agrártárca honlapján is olvasható például az a készenléti, illetve intézkedési válságterv, amelyet a madárinfluenza és a „rokon” Newcastle-betegség ellen dolgoztak ki, s amely nemcsak a megelőzés, leküzdés pénzügyi alapjait határozza meg, hanem a központi és a területi állategészség-ügyi szervezetek irányítását is. A Brüsszelben kialakított uniós készenléti program pontról pontra előírja a teendőket, így szól a fertőzött tetem körzetében 3 kilométeres körzetben azonnal elrendelendő karanténról s a rendőrség – és akár a katonaság – bevetésének módjáról, s egészen apró részletekig elmegy, például meghatározza a felhasználható bonceszközöket. Az intézkedési terv azt is egyértelműen megadja, hogy a megelőzés és a leküzdés pénzügyi alapjait, a járványvédelem költségeinek fedezetét az agrártárca az „Állategészség-ügyi és élelmiszer-ellenőrzési szakigazgatási intézmények” alcím alatt biztosítja. Azonban a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési törvényének vonatkozó fejezetében ezen alcímet nem sikerült megtalálni.
Mint kiderült, azért nem, mert az állategészség-ügyi keret az „Intézmények” rovat al-alcímében a talajvédelemmel és a növényegészségüggyel összevonva, „pénzügyi integrációban”, azaz közös kasszán szerepel. Ez azt is jelenti, hogy a költségvetési megszorítások következtében a reálértéken csökkenő keretért cserébe a tárca nagyobb rugalmasságot kapott a felhasználásban. Vagyis, ha a szükség úgy hozza, a közös forrás 70-75 százalékát kitevő állategészség-ügyi pénzeket a Pénzügyminisztérium engedélye nélkül is átcsoportosíthatja a tárca – például a talajvédelmi feladatokra.
Nem könnyű tehát átlátni, pontosan mennyi pénzből gazdálkodhat az állategészségügy. Ráadásul annál is nehezebb a különböző jogcímeken ide érkező és távozó forintok nyomára bukkanni, mert a szolgálat nemcsak költségvetési és uniós pénzekre, hanem saját bevételekre is támaszkodik. A megszorítások miatt évről évre csökken a támogatás, így a működéshez hiányzó pénzeket a hatósági vizsgálati díjakból kellene előteremteni. Tény viszont, hogy az uniós csatlakozás óta drámaian megcsappantak a szolgálat saját díjbevételei, miközben a kötelező új uniós intézményeket is „alcími keretből”, azaz külön forrás nélkül, saját megtakarításból kellett létrehozni. Mindez furcsán hangzik az idei, minden idők legnagyobb, 400,3 milliárd forintos agrárköltségvetésének ismeretében.
VÉSZTARTALÉK. Kevesebb pénzből kell tehát fenntartani az uniós előírások miatt egyre több munkát és ráfordítást igénylő szervezetet. Járványveszély esetén persze a szűkös tárcaköltségvetés nem lehet akadálya a hatékony hatósági fellépésnek, mert a szükséges pénzt a központi költségvetés katasztrófacélokra elkülönített vésztartalékából fedezik. Medgyasszay László volt agrárállamtitkár, MDF-es képviselő nem is a pénzszűkét, inkább a földművelésügyi, a gazdasági, a belügyi, az egészségügyi, valamint a környezetvédelmi tárcához tartozó intézményrendszer kuszaságát tartja aggályosnak. Szerinte ennek kibogozása csak a feladatok alapos újragondolását követő átfogó intézményi reformmal lehetséges.
Mégsem a H5N1 az igazi veszély?
Valószínű, hogy az ősinfluenza vízimadárban alakult ki, mégpedig a vadkacsákban, mivel ebben a fajban ideális egyensúly állt be a vírus és a gazda között: hatékonyan szaporodik ugyan a kórokozó, de általában csak minimális patogenitással, vagyis kevéssé betegítő tulajdonsággal rendelkezik. Ettől a vadkacsaőstől a ló egyik influenzavírusa különülhetett el elsőként, amit aztán további influenzavírusok kialakulása követett. A sertés- és az emberi influenza közös ősének létezése igazoltnak tekinthető, és ez ismét madárvírus lehetett. Jól elkülöníthető saját influenzájuk van a sirályoknak is, de még a fókáknak is kialakult saját vírusuk a madárkórból (lásd az ábrát).
Egy-egy gazdaállat populációjában hosszú ideig szaporodhatnak a vírusok, és a madárinfluenza-járványok lefutását sajátos dinamika jellemzi. Lomniczy Béla, az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézetének molekuláris virológiával foglalkozó szakembere megállapította, hogy a madárinfluenza-ragály kezdetének idején főleg az alacsony patogenitású, kíméletes törzsek szaporodnak el a szárnyasok szervezetében. A szelíd vírusok e szakaszban tünetmentesen, ám széles körben elterjednek a populációban. Ahogyan aztán az idő múlik, egyre nő a kórokozó patogenitása, legvégül pedig kialakulnak azok a törzsek, amelyek meg is ölik a gazdaállatot. Jelenleg ebben a szakaszban tart a H5N1 vírus terjedése, ami arra utal, hogy a kíméletes perióduson már túl vagyunk – már ami ezt a vírust illeti.
Ez a tény pedig érdekes következtetés levonásához vezet. A járványok dinamikájára vonatkozó megfigyelést érdemes egy másik, már igazolt jelenséggel összevetni: eszerint a fajhatár átlépését lehetővé tévő genetikai változások általában még a tünetmentes szaporodás időszakában beállnak, hiszen ilyenkor áll rendelkezésre a más fajokra terjedés képességének kialakulásához szükséges legtöbb idő – később, amikor a gazdaállatot hamar megöli a vírus, erre már nem lesz lehetősége. Így, miként azt Berencsi György, Kis Zoltán, Rózsa Mónika és Jankovics István – a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ virológiai főosztályának kutatói – az Élet és Tudomány hasábjain kifejtették, nem valószínű, hogy a H5N1 hozza létre a következő világjárványt, pandémiát okozó ágenset. Az igazi veszélyt egy valószínűleg ma még ismeretlen madárvírus jelenti. Egy évszázadban nagyjából három pandémia alakul ki. Ennek oka nagy vonalakban ismét a vírus mutációs készségében, a sorozatos apró génmásolási hibákban keresendő. Egy-egy kisebb eltérést ugyanis a burkot alkotó fehérjék még alakváltozás nélkül tolerálnak, ám az idővel egyre halmozódó másolási hibák végül ugrásszerű szerkezetváltozást idéznek elő, és ezzel a gazdaszervezet immunrendszere már nem tud megbirkózni. Ez pedig, ahogyan az eddigi tapasztalatok mutatják, nagyjából harmincévente következik be. Ehhez persze nemcsak az állandó mutációra van szükség.
Bebizonyosodott, hogy a nagy emberi járványokat okozó törzsek általában a sertés közvetítésével alakulnak ki: mivel ezt a fajt mind az emberi, mind a madárvírusok megbetegítik, szervezetében lehetőség van arra, hogy két különböző eredetű vírus kombinálódjon, és létrejöjjön a madárvírus embert is megbetegítő, akár emberről emberre is terjedő változata. Egyedül a ma is cirkuláló H5N1 altípussal fordult elő, hogy sertés közvetítése nélkül képes megfertőzni az embert.
