Belföld

Párezres tüntetés a médiatörvény ellen

Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél kedden több mint tízezren demonstráltak a médiatörvény ellen.

Vámos Anna a követeléseiket ismertetve elmondta: nem elégszenek meg a médiatörvény módosításával, véleményük szerint a jogszabály továbbra sem felel meg az európai normáknak, ezért annak – szakmai és jogvédő szervezetek bevonásával történő – átdolgozását sürgetik.

A tüntetésen az Erzsébet híd pesti hídfőjénél felállított színpadtól a Ferenciek teréig ért a tömeg, a sűrű sorokban álló emberek az út teljes szélességében kitöltötték a teret. Sokan táblákkal tiltakoztak az új médiaszabályozás ellen, közülük több a leragasztott szájú Petőfi Sándort ábrázolta. A rendőrség közlése szerint rendbontás nem volt.

A felszólalók nemcsak a médiatörvényt, hanem az alkotmányozási folyamatot is élesen bírálták. Kulka János színész – aki Csákányi Eszter színművésszel együtt a rendezvény moderátora volt – azt mondta: az elmúlt hónapokban tapasztalt méretű támadás a köztársaság intézményrendszere ellen az utóbbi húsz évben nem volt.

A több mint 82 ezer tagú Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoport március 15-re harmadik alkalommal hirdetett tüntetést a médiatörvénnyel szemben.

Március 15-én délután nemcsak Budapesten, hanem Debrecenben és Gyulán is demonstráltak a sajtószabadságért. Tüntetés volt Berlinben és Bukarestben is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik