Belföld

HVG: Schmitt hivatala rosszul tudja

A hetilap szerint a KEH félrevezető információt közölt.

A HVG szerint nem állja meg helyét a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) állítása, amely szerint az „SZT-tisztek személye – elnevezésüknek megfelelően – titkos volt, így a velük való együttműködésről beszélni értelmetlen dolog”. A hetilap szerint ezt az egykori állambiztonságról szóló történeti munkák cáfolják.

Az egyes SZT-tisztekről a Belügyminisztérium mindig tájékoztatta az adott cég vagy intézmény vezetőit. „Jelenlegi konspirációs helyzete jó, kettős beosztásáról csak a pénzügyminiszter elvtárs bír tudomással” – írták például Medgyessy Péter egykori miniszterelnökről (D–209-es SZT-tiszt) – írja a HVG.

A hetilap szerint az idegenforgalom területe különösen fontos volt az elhárításnak, az egykori dokumentumokból az derül ki, hogy az állambiztonsági szolgálat szinte teljesen lefedte ezt a területet, a budapesti szállodákra pedig külön figyelmet fordított.

A KEH egyébként – mint korábban megígérte – tegnap közzétette, miért ítélték Schmitt Pált 1964-ben felfüggesztett börtönbüntetésre.

AJÁNLOTT LINK:

Schmitt-ügyek: félrevezető információt közölt az elnöki hivatal (HVG.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik