Belföld

Ingyen osztja az ingatlanokat az állam

Az ingyenes tulajdonba adás jogszabályi alapját elsőként az államháztartásról szóló törvény, később az állami vagyonról szóló törvény teremtette meg.

Ingyenesen kerül tíz önkormányzat tulajdonába 12, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tulajdonába pedig egy, eddig nem hatékonyan hasznosított állami ingatlan, amelyek alkalmasak arra, hogy segítsék az érintett ingatlanátvevők mindennapos feladatellátását – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel.

Az NFM közleményében azt írta, a kormány határozata szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. köti meg az összesen 376 millió forint forgalmi értékű ingatlanok tulajdonjogának átruházásáról szóló szerződéseket.

A kormány szeptember 15-i ülésén határozatot fogadott el, amely alapján több helyi önkormányzat és a Magyar Tudományos Akadémia ingyenesen jut olyan állami ingatlanokhoz, amelyek feladataik ellátásához, fejlesztésekhez, beruházásokhoz közvetlenül szükségesek. A jelenleg nem – vagy nem hatékonyan – hasznosított ingatlanok fenntartási, üzemeltetési, őrzési költségének megtakarításával a központi költségvetés állami vagyonnal kapcsolatos kiadásai csökkennek, míg a helyi önkormányzatok ingyenesen jutnak olyan vagyonelemekhez, amelyek elősegítik önkormányzati feladataik ellátását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik