Belföld

Kétnapos, kihelyezett kormányülés kezdődik

A jövő évi költségvetésről, valamint a 100 milliárd forintos költségvetési "lyuk" befoltozásához szükséges intézkedésekről tárgyalnak.

A kabinet – az MTI információi szerint lovasberényi ülésén – áttekinti, hogyan áll a már meghirdetett programok, köztük a Széll Kálmán Terv megvalósítása.

Orbán Viktor múlt szerdán, az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, újabb, néhány százalékos államadósság-csökkentés bejelentésére készül, az intézkedés forrása ismét a nyugdíjrendszer átszervezéséből felszabaduló pénz lesz. A TV2-nek adott másnapi interjújában beszélt arról is, hogy a költségvetési “lyuk” betöméséért emelhetik a szerencsejáték, az alkohol és a cigaretta jövedéki adóját.

Múlt pénteken a miniszterelnök újságírók előtt védelmi intézkedések megtételét is előre bocsátotta a legsérülékenyebb társadalmi csoportok érdekében, valamint szükségesnek nevezte az áfafizetéssel kapcsolatos visszaélésekkel összefüggésben az adóbehajtás hatékonyságának javítását. A kormányfő kitért arra is: a vállalkozásoknak visszafizetendő 250 milliárd forintnyi forgalmi adó ügyét is rendezni kell, úgy, hogy a költségvetési hiánycél ne kerüljön veszélybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik