Megyebúcsú

Boldogan beszélnék a közigazgatási reformról, mert rengeteg munkám van benne, de értse meg, most még nem lehet! – mondta sajnálkozva Lamperth Mónika belügyminiszter lapunk tudósítójának az MSZP szombati kongresszusa után. Lapzártánk idején még fegyelmezetten állták a sajtó érdeklődésrohamát a koalíciós pártok, alig szivárgott a rendszer. Pedig a kormányprogramból már nem csupán néhány számozott példány létezik, hanem kétszáznál is több, hogy a koalíciós pártok képviselői is tanulmányozhassák azt vidéki kihelyezett frakcióülésükön.

A program végrehajtását szolgáló 18 törvénytervezeten több mint egy éve (az államreform közjogi részén pedig már több esztendeje) dolgoznak szakértői csapatok. A menetrend most már elsősorban nem a koalíciós pártok támogatásától függ – úgy értesültünk, a leendő kormányfő azt adottnak veszi -, hanem sokkal inkább attól, meg tudja-e nyerni a kormány a reformokhoz az ellenzék jóváhagyását. Ebben az esetben az új kabinet a csomagot már eskütételének másnapján, azaz június 15-én benyújtja a parlamentnek. A Fidesz vétója esetén viszont kerülő utakon próbálják majd megvalósítani a reformokat.

Az államreform tervezett elemei

A benyújtandó reformcsomag némely eleme kormányzati kompetenciába tartozik, így egyszerű, feles többséget igényel majd a szavazáskor, bizonyos pontok azonban az ellenzék támogató hozzáállását is feltételezik:

EGYSZERŰ FELES TÖBBSÉGET IGÉNYLŐK: A parlamenti ülésen jelenlévő képviselők többsége
• Csökkentenék az országgyűlés működési kiadásait, a bizottságok száma egyharmaddal apadna, szigorodna a honatyák juttatási rendszere
• Ésszerűbbé tennék a központi igazgatás szerkezetét, 15 helyett 12-re fogyna a minisztériumok száma
• Szervezet-összevonásokra, létszámleépítésre kerülne sor, csökkenne az állami vezetők és a hivatalok száma, egy tárcánál egy politikai államtitkár dolgozhatna
• Kiszűrnék az állami feladatok bújtatott kiszervezését, minisztériumi, önkormányzati közalapítványokat és közhasznú társasá-gokat világítanának át, illetve szüntetnének meg
• Megerősítenék a kistérségeket és a régiókat
• Összevonnának, illetve a régiókhoz telepítenének megyei szinten működő intézményeket, dekoncentrált szervezeteket

MINŐSÍTETT TÖBBSÉGET IGÉNYLŐK: Megválasztott képviselők többsége
• Radikálisan csökkentenék az önkormányzati képviselői helyek számát

KÉTHARMADOS TÖBBSÉGET IGÉNYLŐK: A parlamenti ülésen jelenlévők kétharmada
• Kisebb, a jelenlegi 386 képviselő helyett 250 fővel működő parlamentet hoznának létre
• Megszüntetnék a 19 megyét, s 7 önkormányzati régiót hoznának létre
• Átalakítanák az önkormányzati rendszer finanszírozását

KÖZELI ÁLLÁSPONTOK.

A tervezett államreform közjogi és közigazgatási része érinti a központi igazgatást, az önkormányzati rendszert, valamint a területi igazgatási átszervezést, továbbá az önkormányzatokat is érintő adóreformból áll (lásd a Finanszírozási megújulás című keretes írást). A közigazgatási, közjogi reformcsomagot illetően az látszik, hogy az MSZP ezúttal valóban komolyan gondolja a megye mint közigazgatási szint kiiktatását. „Számomra meglepő módon már a vita kezdetén közelebb álltak egymáshoz az álláspontok, mint gondoltuk” – mondja Horn Gábor államtitkár, aki az SZDSZ részéről az egyik állandó résztvevője a kormányprogramról zajló tárgyalássorozatnak. „Úgy látom, a közigazgatással foglalkozó MSZP-s szak- és pártpolitikusok is elfogadták: a reformfolyamatnak komoly gátja lehet a soklépcsős, áttekinthetetlen közigazgatási rendszer” – teszi hozzá. Tény, a múlt szombati szocialista kongresszuson Hiller István pártelnök már arra hívta fel a küldöttek figyelmét, hogy korszerűsíteni kell a párt szervezeti működését és felépítését, s mihamarabb hozzák létre a regionális pártszövetségeket. A szocialisták tehát már kapcsoltak: pártszervezeteiket a jövendő önkormányzati struktúrához igazítják.

A Figyelő úgy értesült, hogy az MSZP elképzelése szerint 2008-ban tartanának először regionális önkormányzati választásokat, azok eredményeként megalakulnának a regionális gyűlések, négy évvel később pedig, a második regionális választásokat követően, létrejönnének a regionális kormányzatok, erős politikai, pénzügyi, és közigazgatási kompetenciával. Az adók egy része a régiókat illetné, és biztosítaná azt az önerőt, ami elengedhetetlen az uniós fejlesztési támogatásokról való felelős döntéshez. Az SZDSZ is azt szorgalmazza, hogy most ősszel csak két évre válasszunk megyei önkormányzati képviselőket.

Miután az MSZP zászlajára tűzte a regionális önkormányzatok létrehozatalát, s ezt az SZDSZ is támogatja, a megvalósítást már csak a Fidesz vétózhatja meg. Erre utalt Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, amikor ironikusan azt nyilatkozta: „E tekintetben a szocialisták számíthatnak a Fidesz segítségére.” A választás előtt a kormánypártokkal szinkronban a Fidesz is azért kampányolt, hogy csökkenteni kell az önkormányzati képviselők számát. Mindenesetre a legnagyobb ellenzéki párt támogatása kellene ahhoz, hogy már most júniusban, gyorsított eljárással megszülessen a törvénymódosítás, amelynek alapján már a kisebb testületekbe választanánk önkormányzati képviselőket. Igaz, ennek érdekében rohammunkával kellene újrarajzolni a körzethatárokat minden településen, de Horn Gábor szerint ez nem lehet akadály. „Mi drasztikusabb csökkentést szeretnénk, mint az MSZP: feleznénk az önkormányzati képviselők számát” – ismerteti Horn az SZDSZ álláspontját, de hozzáteszi: a legkisebb településeken nincs szükség a testületek zsugorítására, mert a képviselők ott többnyire nem kapnak tiszteletdíjat, a nagyvárosokban viszont a tényleges felezést látják jónak. „Budapesten például a 66 képviselő helyett 33 ülne a testületben” – magyarázza Horn. Úgy tudjuk, az MSZP sokkal szerényebb, 20-25 százalékos karcsúsítást szorgalmaz. Erről még a héten várható vita, és egyezség – valahol a két fenti álláspont között. De persze ennek törvénybe iktatásához is kellene a Fidesz támogatása.

Mivel a megyei közgyűlések többsége – Vas, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, valamint Zala kivételével – MSZP-SZDSZ irányítású, MSZP-s megyei elnökökkel, a szocialista vezetésnek a saját táborán belül is meg kell vívnia a harcot. A 3168 település önkormányzatai minimálisan 3, maximálisan 49 fős képviselő testülettel dolgoznak (kivéve a fővárost, ahol a fentebb említett 66 a képviselői létszám), összesen 27 ezer választott politikussal. A megyei önkormányzatok átlagosan 40 fős közgyűléssel működnek, a tanácsadók, s politikai megbízottak, tanácsnokok száma háromszor ennyi. A több száz központi és helyi igazgatási szervezet mellett 13 ezer önkormányzati intézmény működik. A tanácsadói holdudvarok fenntartása éves szinten több tízmilliárdra rúg. Egy-egy 3 megyét tömörítő régióban viszont már csak 70 fő dolgozhatna, harmadannyi intézménnyel és háttérszervezettel.

A Fõvárosi közgyûlés alakuló ülése 2002-ben. Az SZDSZ a jelenlegi 66 képviselõ helyett 33-at ültetne a testületbe, ám a szocialisták kisebb mértékû létszám- csökkentést is elengedõnek tartanának.

ELNAPOLT VITA.

Budapestről, illetve a központi régióról szóló, várhatóan éles vitájukat lapzártánkig nem folytatták le a koalíciós pártok – tudtuk meg kormánypolitikusoktól. „A jelenlegi helyzet tarthatatlan” – szögezi le Horn Gábor szabad demokrata politikus, a fővárosi és a 23 kerületi önkormányzat ellentmondásokkal és mindeddig feloldatlan vitákkal terhelt kapcsolatára utalva. Abban többnyire egyetértenek a koalíciós felek, hogy szükség van a változtatásra, amely része lenne a központi régió kialakításának, ám a hogyanról érdemi véleménykülönbség van az MSZP és az SZDSZ között. Egyelőre „elegánsan” kerülik a nagy ütközetet. Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője egyenesen arról panaszkodott lapunknak, hogy ezt a nyilvánvaló problémát a koalíciós tárgyalófelek igyekeznek elrejteni. A kormányprogramnak a képviselőkhöz eljutott „nulladik változata” szól ugyan a régiókról, de jelzi: a központi régiót később külön jogszabály fogja rendezni.

Mint lapunk megtudta, a szocialisták Pest megyéből és a fővárosból álló központi régiót terveznek, ezzel szemben a szabad demokraták elvetnék a megyehatárt, s Budapestből és a hozzá szervesen kapcsolódó 76 agglomerációs településből alakítanák ki az ország első számú régióját, s a megye „alvó részeit” két szomszédos régióhoz kötnék. Csakhogy az MSZP Pest megyei politikusai, és budapesti kerületi képviselőcsoportjai keményen őrzik bástyáikat, a koalíciós tárgyalásokban részt vevő szocialisták pedig most nem akarnak belső konfliktust. Az SZDSZ szerint újra kellene gondolni a munkamegosztást a főváros és a 23 kerület között annak érdekében, hogy Budapest fejlődőképes európai nagyváros legyen, ezért a városfejlesztést, az építészeti szabályozást és az adózást a főváros hatáskörébe utalnák. A kerületek hatásköre pedig – ahogyan a képviselők száma is – jelentősen csökkenne. Lamperth Mónika belügyminiszter – bár lapunknak a koalíciós egyeztetésre vonatkozó konkrét kérdései elől elzárkózott – annyit elárult: valóban későbbre halasztották a döntést a központi régióról. Egyebekben viszont felgyorsult az egyeztetés. Erre utal, hogy információink szerint a tervezett június 14-nél korábban, már 9-én leteheti az esküt az új kormány.

KISTÉRSÉGI PÓTCSELEKVÉS. Abban pedig már most is egyetértés van a koalíciós pártok között, hogy ha az ellenzék mégsem hajlandó megszavazni a kétharmados törvénymódosítást, a kormány pénzügyi eszközökkel akkor is komoly lépéseket tehet a régiók kialakítása felé. „Most jött el az a pillanat, hogy a kabinet a megtakarítások jelszavával rászorítsa az ellenzéket arra, hogy megszavazza a kétharmados törvényeket, s létrejöhessenek az önkormányzati régiók, és megerősítsék a kistérségeket” – vélekedik Péteri Gábor önkormányzati pénzügyi szakértő. Szerinte ha nem lesz meg a kétharmados támogatottság, akkor a kistérségi rendszer továbbfejlesztése irányában tud elindulni a kormány, ugyanis a költségvetési és más ezzel összefüggő törvények módosítása csak feles többséget igényel. A változások amúgy is a kistérségekből indulnak ki, ez az a szint, ahol a leghamarabb és a legkönnyebben lehet változást elérni.

Ez utóbbi szint megerősítése ráadásul megtakarítást is eredményez. Az már bebizonyosodott, hogy a magasabb szakmai színvonalú szolgáltatás kevesebbe kerül, ha a települések összefogásban látják el oktatási, környezetvédelmi, és kommunális feladataikat. (Az elmúlt ciklusban a 168 kistérség közül 152-ben jött létre többcélú kistérségi társulás, elsősorban közoktatási, környezetvédelmi, munkaügyi igazgatási feladatok ellátására.) Ugyanez a logika regionális szinten is igaz, ha a korábbi megyéknél lényegesen kevesebb képviselői hellyel működnek a régiós önkormányzatok, s a fogyókúra és racionalizáció jegyében a megyei dekoncentrált szervezeteket összevontan, régiós szinten működtetik. A tervek szerint 2008-ra a megyeszékhelyekről a régióközpontokba költöznek át az állam területi hivatalai, így egyebek között a megyei adóhatóságok, egészségbiztosítási pénztárak, nyugdíjfolyósító igazgatóságok, közlekedési felügyeletek, környezetvédelmi hivatalok.

A meghirdetett központi kormányzati modernizáció végrehajtásától, és a regionális igazgatás kiépítésétől szakértői becslések szerint néhány tízmilliárd forintos megtakarítás remélhető. Horn Gábor szerint nincsenek pontos adatok, de az bizonyos, hogy „a városi, a kistérségi, illetve a regionális önkormányzat a mainál jóval hatékonyabban fog működni, és ebben hatalmas költségvetési tartalék van”. Az intézmény-összevonások és leépítések radikális mértékűek lesznek, s úgy tudjuk, a kormányfő ezúttal a szakszervezeti lobbiknak sem fog engedni. Értesüléseink szerint több ezer ember kényszerül majd távozni a központi és a területi igazgatásból. A reformokat a politika saját magán kezdi. Például azzal, hogy kevesebb parlamenti bizottság lesz, és csökkennek a képviselői juttatások. A jelenlegi 15 helyett várhatóan 12 minisztérium lesz, s mindegyikbe legfeljebb 1 politikai államtitkárt neveznek ki. Megszüntetik a tárcák által alapított közhasznú társaságok és közalapítványok többségét. Igaz, rossz előjel, hogy a Gyurcsány-kabinet 2004 végén egyszer már nekifutott a központi igazgatás racionalizálásának, ám 2005 végére a mintegy 1200 központi igazgatási és hozzá kapcsolódó háttérszervezet közül mindössze 80-90 szűnt meg, az ebből elért megtakarítás pedig alig haladta meg a 8 milliárd forintot. A reform központi gondolata mindenesetre most is ugyanaz: a versenyképes igazgatás megteremtése érdekében feladatalapon világítják át a közszférát, s így határozzák meg azt a gazdaságos üzemméretet, amelyben hatékonyan működtethetők a szervezetek. Úgy tudjuk, az átvilágítást a Pénzügyminisztérium (PM) végzi; a határidő nem ismert. Államigazgatási szakértői becslések szerint, ha a feladatok elosztása sikeres lesz, a kormány 50 milliárd forintot takaríthat meg a modernizációval.

SZIMBOLIKUS LÉPÉSEK. „Nyilvánvaló, hogy a tágan értelmezett államreform keretei között nem a közigazgatásban rejlenek a pénzügyi tartalékok, hanem a nagy ellátórendszerek, vagyis az egészségügy, az oktatás és a nyugdíjrendszer átalakításában” – szögezi le ezzel kapcsolatban Péteri Gábor. Vígvári András, az Állami Számvevőszék Tudományos Kutatóintézetének főmunkatársa úgy fogalmaz, hogy most nem elegendő a puszta stabilizációs célú átalakítás, amire 1995-ben volt példa. Egyértelműen beigazolódott ugyanis, hogy a stabilizáció önmagában nem küszöböli ki az államháztartás rossz reflexeit. Értékelése szerint a meghirdetett államigazgatási reform és a politikai elitet érintő megszorítások (például az önkormányzati képviselők létszámának lefaragása, a kisebb parlament létrehozása, a képviselői tiszteletdíj csökkentése) inkább szimbolikus jelentőségűek. Néhány milliárdos megtakarítást eredményeznek csupán, amelyeknek nyilvánvalóan nem lesz stabilizáló hatásuk. Ugyanakkor mégis ezek a lépések hitelesítik a kormányzat reform iránti elkötelezettségét. A reformértékű lépések nem a szervezeti rendszer megkurtításával vagy a létszámcsökkentéssel kezdődnek el, hanem azzal, ha átláthatóvá teszik az államháztartást. Ennek érdekében pedig az egész államháztartási-számviteli rendszert, a költségvetési tervezési eljárást kell gyökeresen átalakítani. Vígvári érvelése szerint, amíg nem tudjuk, mi mennyibe kerül, s az adott szervezet megfelel-e a méretgazdaságossági szempontoknak, lehet szabni, csak nem érdemes.