Belföld

Lemondhatna mentelméről a szabálysértő képviselő

Várhatóan októberben az Országgyűlés elé kerülhet a képviselők mentelmi jogának újraszabályozásáról szóló törvényjavaslat.

Rubovszky György, a parlament szakbizottságának kereszténydemokrata elnöke kifejtette: a szakértők két hetet kaptak arra, hogy a bizottsági ülésen kért változtatásokat átvezessék, és az átdolgozott anyagot elküldjék. Ezt követően megkapják a bizottság tagjai, és három hét múlva tárgyalnak róla ismét.

Rubovszky arra számít, hogy még októberben be tudják nyújtani a javaslatot az Országgyűlésnek. Kiemelte: biztos benne, hogy az új szabályozást még idén el tudják fogadni.

A KDNP-s politikus hangsúlyozta: eljárásjogi módosítások várhatóak. Ezek között említette, törvényi szinten rendeznék, hogy a szabálysértési eljárás bármely időszakában, bármely eljáró hivatalos szerv előtt lemondhassanak az országgyűlési képviselők mentelmi jogukról. A büntetőügyeknél továbbra is az Országgyűlés mondaná ki a végső szót.

Az összeférhetetlenség kérdéskörével kapcsolatban is rendezni kell több dolgot – jelezte -, mert amikor a jelenlegi szabályozás megszületett, a magyar gazdasági élet mintegy 90 százaléka állami vállalatokra épült, és az összeférhetetlenségi szabályok is az állami vállalatokra vannak “kihegyezve”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik