Belföld

Nem pártrendezvény a D-Day a szervezők szerint

Az Operatív Törzs közölte: a politikusok mint magánemberek vehetnek részt az eseményen, és nem szólalhatnak fel.

A D-Daynek nevezett szakszervezeti demonstráción a politikusok magánemberként vettek részt, a megmozduláson pártjelvények nem voltak láthatók – közölte a D-Day Operatív Törzs a Jobbik kifogásaira reagálva pénteken az MTI-vel.

Közleményük szerint rendezvényük nyitott volt mindenki számára, aki a demonstráció célkitűzéseivel egyetértett, de politikusok nem szólhattak hozzá a színpadon a demonstrációhoz.

A Jobbik parlamenti képviselője, Bertha Szilvia korábban sajtótájékoztatóján arról beszélt: pártja szerint csak politikailag független demonstrációkkal lehet megfelelő nyomást gyakorolni a kormányra.

A szakszervezetek csütörtökön kezdtek demonstrációba. Petíciójukban egyebek mellett a méltányos és igazságos adórendszer visszaállítását és az új munka törvénykönyvének elfogadását megelőző egyeztetést követelnek.

A csütörtöki demonstráción több ellenzéki politikus is magánemberként vett részt. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke akkor az MTI-nek elmondta, hogy az ellenzéki párt szervezett formában nem vesz részt a demonstrációkon, de jelenlétükkel szolidaritást kívánnak vállalni a tüntetőkkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik