Belföld

Még a vegyészek is tüntetnek szombaton

Szolidaritásból csatlakoznak a fegyveres testületek budapesti demonstrációjához.

“A közös cél a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj, amelynek megtartásáért és a több műszakban dolgozókra való kiterjesztéséért a VDSZ évek óta harcol” – írta az MTI-hez eljuttatott levelében a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ).

A közlemény rámutat: a VDSZ azt javasolja, hogy a korkedvezményt a több műszakos munkakörben eltöltött évek függvényében számolják ki, de a megemelkedett öregségi nyugdíjkorhatár miatt – korhoz kötötten – növeljék az éves szabadságos napok számát is.

A vegyipari szakszervezet megemlítette, a közelmúltban tanulmányt juttattak el névre szólóan minden országgyűlési képviselőhöz, hogy bebizonyítsák: komoly egészségügyi károsodást szenvednek el a több műszakban dolgozók. A VDSZ-nek azonban egyetlen országgyűlési képviselő sem válaszolt – hívták fel a figyelmet.

Véleményük szerint a szakértői jelentésből egyértelműen kiderül, hogy a huzamosabb ideje több műszakban dolgozók szervezetét “annyira megviseli az éjjel-nappali munka, hogy az öregségi nyugdíjig való foglalkoztatásuk szó szerint életveszélyes lehet”. A jelentésből kitűnik az is, hogy a “műszakos” nők körében bizonyítottan nagyobb a mellrákosok aránya, mert a betegségtől védő hormon főleg éjjel termelődik. A VDSZ vezetői remélik, hogy a felmérés riasztó tényeivel eltántoríthatják a döntéshozókat a korkedvezményes rendszer eltörlésétől, s rávehetik őket a szakmai egyeztetésre.

A tények azonban azt bizonyítják, hogy a döntéshozók nem álltak el a megszüntetés tervétől, ezért a VDSZ a hét végén együtt tüntet a belügyi rendvédelmi dolgozók szakszervezetének tagjaival a közös célért, a korkedvezményes nyugdíj megtartásáért – írták, hozzátéve, a demonstrálók katonai alakzatban vonulnak a Hősök terétől a Kossuth térig.

A rendvédelmi dolgozók szakszervezeteinek demonstrációsorozata hétfőn kezdődött meg a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének (RKDSZ) tüntetésével. A fegyveres és rendvédelmi dolgozók szakszervezetei azért vonultak az utcára, mert többi között illetményemelést szeretnének, a már nyugállományúak juttatásainak megőrzését és korszerű munkaeszközöket.

Az akciósorozat kedden a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ) figyelemfelkeltő demonstrációjával folytatódott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik