Belföld

Uniós pénzből lesz a főváros biztonságosabb

A felszíni átkelők kiépítése után több aluljárót bezárnának éjszakára.

Európai uniós támogatásból tennék biztonságosabbá a budapesti tömegközlekedést. Ezt Vitézy Dávid (a képen), a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója mondta az Eurocities Mobility Forum budapesti találkozójának lezárásaképp tartott sajtótájékoztatón.

A projekt egy részében az aluljárók környékén építenének ki a felszínen gyalogosátkelőket, hogy éjszaka is megnövekedhessen a biztonságérzet – emelte ki a vezérigazgató. Vitézy Dávid azt sem zárta ki, hogy ezek után több aluljárót teljesen bezárnának éjszakára.

Első lépésben néhány héten belül az Astoria kerülhet sorra. Arra a kérdésre, hogy ez annak beismerése-e Budapest vezetőitől, hogy több aluljáróban nem tudják garantálni a közbiztonságot, Vitézy azt válaszolta: az általános biztonságérzetet szeretnék javítani.

Növelnék a budapesti tömegközlekedés bevételeit azzal, hogy több közterület-fenntartót állítanak a járatokra. Vitézy szerint ezt fedezné az az összeg, ami a kevesebb bliccelés miatt folyna be. Szintén tervezik azt, hogy a járművek közbeszerzéseinél feltétel legyen a bekamerázottság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik