Belföld

A romagyilkosságok vádlottja azt hitte, vadászni mennek

Nem tudta, hogy ölni mennek Tiszalökre, meglepődött, amikor puskákat látott társainál - mondta Cs. István.

A büntetőper mai tárgyalásán Cs. István azt mondta, nem tudta, hogy ölni mennek Tiszalökre, nem volt tisztában útjuk céljával, meglepődött, amikor puskákat látott társainál, de arra gondolt, hogy vadászni mennek. A vád szerint több halálos támadás után ez volt az első olyan, amelyben Cs. István részt vett, ő vitte autóval a helyszínre az első- és a másodrendű vádlottat, K. Árpádot és K. Istvánt. Az ügyészség szerint a negyedrendű vádlott tudott a támadás céljáról.

Cs. István ezt a tárgyaláson tagadta. Mint mondta: amikor a céltól mintegy 10 kilométerre éjnek idején két társa kiszállt az autóból, nem mondták neki, hova mennek. Ezután ő átesett egy közúti ellenőrzésen, de a rendőr elengedte. Később maffia- vagy uzsorásleszámolásra gondolt, mikor eszébe jutott: “Hoppá, én tettem ki két fegyverest!”.

Mikor társai visszatértek az autóhoz, hazaindultak, de elakadtak a sárban, ezért segítségül hívták egyik nőismerősüket, aki csupán tanúként szerepel az eljárásban. Az ügyészség szerint a tiszalöki áldozatot abból a megfontolásból választották ki a vádlottak, hogy egy rendezett életvitelű roma elleni támadással erőszakos válaszlépésekre sarkallják a romákat, akik a tatárszentgyörgyi gyilkosság után több településen spontán járőrözésekbe kezdtek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik