Belföld

Az ügyészség szerint nem verték a börtönben a 2006-os tüntetőket

A nyomozás során nem találtak minden kétséget kizáró adatot erre vonatkozólag.

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Budapesti Katonai Ügyészség a 2006-os őszi zavargások idején kiadott büntetés-végrehajtási utasítások kapcsán indított nyomozást.

Az ügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben azt írta: tavaly szeptemberben rendelték el a vizsgálatot hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettének gyanúja miatt.

Az eljárás során azt vizsgálták, hogy a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben a parancsnok vagy más elöljárók adtak-e utasítást bántalmazásra, jogsértő magatartásra, illetve tudtak-e ilyen cselekményekről, de végül erre vonatkozó adatokat nem találtak.

Az eljárás során kihallgatott több mint 75 – részben jelenleg is a büntetés-végrehajtás (bv) állományába tartozó, részben már leszerelt – ember, illetve az akkori parancsnok és elöljárója is egyértelműen cáfolta az állításokat.

Az adatok alapján az volt megállapítható, hogy “a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben a 2006-ban szolgálatot teljesítő elöljárók a befogadott személyek bántalmazására, illetve az ő vonatkozásukban egyéb jogsértő magatartás tanúsítására utasítást nem adtak”, s nem volt tudomásuk ilyen jellegű cselekményről – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik