Gazdaság

Csabai Lászlóné: Igazságosabban

Harmadára esett vissza a lakásépítés 1990 után a korábbi időszakhoz képest. Lépni kellett.

Ezt tette a Horn-kormány a szociálpolitikai támogatás megemelésével, megelőlegezésével, hogy azután 1997 végén véleményem szerint túlszigorítson. A következmény: 1999-2000-ben, az Orbán-kormány első két évében mindössze 20 ezer körül volt a lakásépítések száma, fele az ideális szintnek, ráadásul a lakásforgalmat is radikálisan lefékezte.

Viszonylag egységes javaslatot tett le 2001-ben Matolcsy György a lakásépítés különböző formáira; erről ma is az a véleményem, hogy hibái ellenére is sok benne a pozitívum. A rendelet többet nyújtott a szükségesnél, és egyes elemei mélységesen igazságtalanok voltak, ám kibillentette a lakásszektort Csipkerózsika-álmából.


Csabai Lászlóné: Igazságosabban 1

CSABAI LÁSZLÓNÉ, lakáspolitikus, Nyíregyháza MSZP-s polgármestere

A kormányváltást követően Medgyessy Péter és az MSZP azonban – a választási ígéretlicit következményeként – nem tette meg a szükséges intézkedéseket az első hónapokban. Az igazságtalanságokat a szociálpolitikai támogatás megemelésével és megelőlegezésével korrigálta, de csak 2003 májusában és novemberében születtek meg a döntések a szigorításról.

FELEMÁS MÉRLEG. Részben e rendszer miatt a lakásárak 2000 és 2004 között 3-szorosára, a telekárak 3-5-szörösére nőttek. Lakásépítéssel, ingatlanforgalmazással akart foglalkozni az autó- és élelmiszer-kereskedő is, mert ez volt a legjövedelmezőbb üzlet. Az építési engedélyek száma elérte a hetvenes évek szintjét, hozzá nem értők kerültek be a szektorba, rontva a minőséget, az ipar hitelességét. Üdülők épültek lakásként, nagy állami támogatással. Csökkent a lakosság megtakarítása, elindult az adósságspirál. Ugyanakkor nagyszerű eredmények is születtek, megkezdődött Budapest és a vidéki városok egyes területeinek rehabilitációja, korszerű lakóparkok, lakóövezetek épültek – teljes komforttal. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány idején több mint 160 ezer új lakás épült, és legalább 350-400 ezer család költözött használt lakás vásárlásával új otthonba. A családok 15-25 százaléka lakást épített, vásárolt vagy felújított, ezzel javult az ország lakásállománya.

Az adókedvezmény – amely a mi adózási rendszerünkben igazságtalan támogatás – 2007-től megszűnik. Ezen túl komolyabb beavatkozást most nem lenne szabad tenni. A cél az lenne a jövőben, hogy a lakástámogatás egyharmad arányban az első otthonukat vásárlókat, egyharmad arányban a bérlakásban élő alacsony jövedelműeket és a munkaerő-mobilitást kielégítő munkavállalókat, s végül egyharmad arányban a nemzeti vagyont jelentő lakásállomány megőrzését, korszerűsítését szolgálja. Ehhez nem forrást növelő, hanem érdekeltséget teremtő intézkedések meghozatala szükséges.

NAGY KÉRDÉSEK. Vannak fontos kérdések a lakástámogatásban is, amit az ellenzékkel közösen kellene eldönteni: 1. Szükséges-e, hogy az új lakás építését két oldalról kiegészítő kamattámogatással is támogassa az állam? 2. Igazságos volt-e az adó-visszatérítés, amit 1,5 millió minimálbéren bejelentett ember nem tudott igénybe venni? 3. Lakbértámogatás esetén bérletbe adáskor ragaszkodni kell-e a jövedelemadóhoz? Hiszen itt egy nem létező adóról van szó, amelyről nem akarunk lemondani. Pedig ha legalábbis 4-5 évig eltekintenénk ettől, akkor legálissá lehetne tenni a jelenlegi albérleti rendszert, lakbértámogatással lehetne segíteni az anyagilag rászorultaknak, akár nagy bérlakás-építési program nélkül is. 4. A lakosság 4-5 százaléka, a legszegényebbek, a magán és vállalkozási bérleményekkel nem tudják lakásproblémáikat megoldani. Nekik speciális, komplex programot kell kidolgozni. 5. Segíteni kell a megújuló energia felhasználását, az energiatakarékosságot a lakásoknál és a középületeknél egyaránt. Ezek a lakásügy nagy kérdései.

Lehet, hogy a következő egy-két évben több ezer lakásvásárlóra valamivel nagyobb teher jut – ezt nem vitatom. Lehet, hogy néhány ezer lakással kevesebb fog épülni. Ezt sem kell letagadni, de azt tudni kell, hogy a Fidesz otthonteremtési támogatási rendszerének visszaállítása ismét olyan spirált indítana el, aminek nincs értelme, a következményei pedig kiszámíthatatlanok. Ez a program ráadásul vállalhatatlanul igazságtalan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik