Belföld

A szakértő szerint beszámíthatóak a Cozma-ügy vádlottai

Tudatzavarban nem szenvednek, alacsony vagy átlagos intellektusúak, a cselekményük következményét képesek voltak felmérni.

Kaszás Magdolna pszichiáter, igazságügyi orvosszakértő szerdán a Veszprém Megyei Bíróságon, a Cozma-ügy tárgyalása során az elsőrendű vádlottról azt mondta, hogy Raffael Sándor átlagos intellektusú személyiség, akinél gyakoriak az impulzív megnyilvánulások, és nehezen tűri a frusztrációt, miként a monotóniát is. Türelmetlen alkat, de a cselekménye következményeinek felmérésére képes volt.

A szakértő hangsúlyozta azt is, hogy szó nem lehetett a vádlott esetében a bűncselekmény elkövetésekor tudatbeszűkülésről. Rámutatott arra: Raffael a késelés után autót vezetett Veszprémtől Budapestig, ott a fejsebe ellátása miatt orvoshoz ment, minden tekintetben megfontolt döntéseket hozott, logikusan cselekedett.

Németh Győző másodrendű vádlott a szakértő szerint átlagos intellektusú, de kisebbségi érzésekkel küzd, s hajlamos indulati kitörésekkel reagálni a negatív hatásokra.

Sztojka Iván harmadrendű vádlott alacsony intellektusú, szorongásos, szélsőséges megnyilvánulásokra hajlamos, esetében az öngyilkosság veszélye is fennállhat. Paranoid (üldözési mánia, téveszmerendszer) megnyilvánulásai miatt 2007-ben pszichiátriai kezelés alatt állt, gyógyszereket szedett, illetve szed ma is. De Sztojka nem elmebeteg, nincs tudatzavara – jelentette ki a pszichiáter.

Pál Gábor negyedrendű vádlott a szakértő szerint átlagos intellektusú, de neurotikus, gyenge idegzetű, szorongásos és érzelmi, indulati kitörések jellemzik. Bihari Csaba ötödrendű vádlott alacsony intellektusú, de nincs szellemi leépülése.

Raffael Sándor a tárgyaláson újabb pszichiátriai vizsgálatát kérte, ezt azzal indokolta, hogy a korábbi vizsgálatakor még szűkszavú volt és tagadta a bűnelkövetést, ám azóta beismerő vallomást tett, s ez egy új helyzetet teremtett. Mint mondta, szeretné elmondani, hogy az életében milyen problémái voltak, s türelmes ember lévén miért reagált mégis úgy, hogy kést rántott.

Az elsőrendű vádlott közölte: 21 éves korában őt több férfi összerugdosta, s akkortól alakult ki benne az, hogy “ha nem reagál le időben egy támadást, akkor nagy bajba kerülhet”. Hangsúlyozta azt is, hogy a történtek után két hétig nem emlékezett semmire, s csak azután jöttek elő “kockáról kockára az emlékképek”.

Utalt arra, hogy miután fejbe vágták egy üveggel a Patrióta lokálban és erősen vérzett, az utcán pedig többen is rátámadtak, “beugrott” neki az “agyonrugdalása” (a vészhelyzet), s félelmében és védelmében kést rántott, majd szúrt.

A szakértő szerint “belemehetnek akármilyen mély beszélgetésbe”, Raffael Sándorról akkor sem derülne az ki, hogy tudatzavara, tudatbeszűkülése, elmebetegsége lenne, azaz semmilyen új vizsgálattól nem várható alapvetően más eredmény. Kitért arra, Raffael dönthetett volna úgy is, hogy elhagyja a verekedés helyszínét, de nem ezt tette; döntéseit átgondolva, tudatosan hozta meg. A bíróság nem rendelte el a vádlott újabb pszichiátriai vizsgálatát.

Sztojka Iván és védője indítványozta, hogy a bíróság kérje be a harmadrendű vádlott jelenlegi pszichiátriai vizsgálatának leleteit, ugyanis Sztojka Ivánt a börtönben is többször vizsgálta elmeorvos.

A tárgyalás csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik