Az új választójogi törvény központi kérdése nem a fordulók száma, hanem hogy mi lesz az egyéni körzetek sorsa, már ha egyáltalán lesznek ilyenek – erről beszélt a Magyar Nemzetnek a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kósa Lajos szerint egyelőre spekuláció és fantázia szüleménye a jövőbeli egyfordulós rendszer, erről a döntés egy-másfél év múlva születhet meg. Közben egy másik fideszes politikus, Gulyás Gergely a lapnak azt mondta, hogy egyelőre nincs végleges döntés a párton belül a választási rendszer átalakításáról. Elképzelhetőnek tartja azonban, hogy “ki lesz mondva” a gyakorlatban ma is működő egyfordulós szisztéma. Hozzátette, a már benyújtott javaslat is rögzíti, hogy második forduló csak akkor lenne, ha az elsőre nem megy el a jogosultak fele, ami az utóbbi három választáson egyetlen körzetben sem fordult elő.
- 20:50 Történelmi pillanat, magyar bírók lesznek a kézilabda BL négyes döntőjében
- 20:39 Újra Forma-1-es autóba ül a Ferrariban debütáló tehetség
- 20:11 Megyeri Csilla elmondta, hogy érezte magát az ÖsszeEsküvők című reality szereplőjeként 2011-ben
- 19:31 Egy tizedmásodpercen múlt, de összejött egy hatalmas hokibravúr
- 19:30 Navracsics: Egyre többen engedhetnek meg maguknak magángépes kirándulásokat Magyarországon
- 19:25 Olivia Munn végig dokumentálta rákbetegségét, hogy halála esetén a fia tudja, harcolt az életéért
- 19:20 Kocsis Máté szerint a Fico elleni támadás tanulsága, hogy Magyarországon is szabályozni kell a kommenteket
- 19:09 Öt kegyetlen politikai merénylet, ami megrázta Szlovákiát
- 18:48 Orosz csapathoz szerződik Dejan Stankovic
- 18:42 RTL: álmában ölhette meg 2,5 éves kislányát a kapuvári nő
- 18:36 Cillian Murphyt és Idris Elbát is maga mögé utasította az Egyesült Királyság legszexibb férfijának választott híresség
- 18:16 70 éves a Tiszalöki vízlépcső
- 18:16 A szezon végét sem várják meg a dühöngő Allegri kirúgásával?
- 17:55 Peter Šrámek a Fico elleni merényletről: Nem jó a helyzet Szlovákiában, ez az ember még rosszabbá tette
- 17:55 Hogyan kell az orvosoknak ellátniuk a többlövéses sérülteket?
- 06:20 Házasság első látásra: Gyöngyi elmondta, miért futott zátonyra a házasságuk Csabival
- 11:41 Hogyan lett „baloldali” Robert Fico merénylőjéből, aki valójában egy oroszpárti félkatonai csoportot támogatott?
- 09:31 Védelmi miniszter: Fico állapota stabil, de továbbra is súlyos
- 10:10 28 milliós osztalék Rubint Rékánál, közel 400 milliós bevétel Rúzsa Magdinál
- 14:58 Putyin, Sztálin és Lenin mellszobrát kellett csókolgatnia – hét centivel alacsonyabb lett a hadifogságban az ukrán katona
- 06:26 Szlovák miniszterelnök-helyettes: Robert Fico már nincs életveszélyes állapotban
- 12:16 Két új autómárka lesz elérhető Magyarországon
- 19:20 Kocsis Máté szerint a Fico elleni támadás tanulsága, hogy Magyarországon is szabályozni kell a kommenteket
- 10:06 Nyugdíjkorhatár: sokan csak kérelemre kaphatnak nyugdíjmegállapítást
- 12:33 Kiválasztották, ki lesz az új Miss Amerika, miután az eredeti megkoronázott lemondott címéről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!