Belföld

Charta: koncepciós per Gyurcsány Ferenc ellen

A Fidesz most látta elérkezettnek az időt, hogy elindítsák a büntetőeljárást "az első számú politikai ellenfél, Gyurcsány Ferenc ellen."

A volt miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését a Legfőbb Ügyészség kérte pénteken, a sukorói telekcsere ügyében, melyben hivatali visszaélés miatt járnának el Gyurcsány Ferenc ellen. A kormány az új alaptörvénnyel a teljhatalom jogállami korlátait küszöböli ki, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megszüntetésével, a mai vezető bírók nyugdíjba kényszerítésével és az új vezető bírók kinevezésének pedig a bírói függetlenség garanciáit számolja fel – írja közleményében a Magyar Demokratikus Charta.

A negyvenes évek végén a koncepciós perekkel ért véget a rövid ideig tartó demokrácia. Akkor külső hatalom kényszerítette Magyarországra a demokrácia felszámolását, a koncepciós pereket. “Ma saját hatalmától megrészegülve, ugyanezt teszi a nemzeti ügyek kormánya” – olvasható a közleményben. Most azonban van lehetőség ellenállásra és ezzel a Charta élni is fog, de hogy ez pontosan mit takar, azt a közlemény nem részletezi.

Gyurcsány Ferenc lemondana ugyan mentelmi jogáról, de erről a parlamentnek is szavaznia kell. A Charta szerint magát demokratának valló parlamenti képviselő azonban nem járulhat hozzá a szavazatával ahhoz, hogy politikai ellenfelet büntetőjogi eszközökkel szorítsanak ki. Mint a Bauer Tamás, Debreczeni József, Márton László, Vitányi Iván Charta-szóvivők által aláírt közlemény fogalmaz: aki ebben a gyalázatban bármi módon közreműködik, az – pártállástól függetlenül – az új önkényuralmat szolgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik