Gazdaság

Kóka: utunkról nem téríthetnek le

Magyarország nyugtatja a beruházókat címmel közölt interjút Kóka János magyar gazdasági miniszterrel a Financial Times Deutschland (FTD).

A tekintélyes német gazdasági és üzleti napilap bevezetőjében azt emelte ki, hogy a magyar kormány határozottan visszautasítja a reformprogramjával kapcsolatos bírálatokat. „Most nem egyfajta erőteljes növekedésről, nem a magasabb életszínvonal eléréséről, hanem arról van szó, hogy az ország visszanyerje makroökonómiai stabilitását” – idézte a lap a minisztert, aki a közelmúltban tett látogatást Berlinben, s ennek kapcsán nyilatkozott az FTD munkatársának.

„Magyarország csakis ilyen körülmények között maradhat Közép-Európa egyik legsikeresebb állama” – jelentette ki a miniszter, aki – mint a lap hozzátette – abból indul ki, hogy az ország a szeptemberi heves, kormányellenes utcai tiltakozások után ismét a kitűzött irányban halad. „Amikor a zavargások zajlottak, nem voltam derűlátó Magyarország jövőjét illetően” – fogalmazott Kóka János, majd hozzáfűzte: „Most azonban már egyértelmű, hogy utunkról nem téríthetnek le.”

A magyar vezetés – írta az interjúhoz fűzött véleményében az FTD – jelenleg minden eszközzel arra törekszik, hogy megnyugtassa a beruházókat, s megakadályozza az ország további destabilizálódását. Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök áprilisban történt újraválasztását követően egy konvergenciaprogramot határozott el abból a célból, hogy a kabinet úrrá legyen a költségvetési deficiten. Ennek keretében növelték a jövedelem-, illetve vállalati adót, s csökkentették a támogatásokat. A Nemzetközi Valutaalap és a magyar Nemzeti Bank ugyanakkor bírálta, hogy a program megterheli a gazdasági növekedést.

A Gazdasági és Együttműködési Fejlesztési Szervezet ugyanakkor arra szólította fel Magyarországot, hogy tartson ki a program mellett. Továbbra is „nagy a kockázata” annak, hogy megszűnik a pénzügyi politikába vetett bizalom – figyelmeztetett legutóbbi, Magyarországgal foglalkozó tanulmányában az OECD. Ebben az évben 10,1 százalékos költségvetési hiánnyal számolnak, a gazdasági növekedés pedig 2 százalékra eshet vissza – fűzte hozzá a német lap.

Az FTD a továbbiakban emlékeztetett: Gyurcsány beismerte, hogy az embereknek nem mondott igazat a költségvetés helyzetéről. A beismerés tömeges tiltakozásokhoz vezetett, s a kormány nyomás alá került.

Kóka – aki a kis liberális koalíciós partner, az SZDSZ tagja – megvédte Gyurcsányt – hangoztatta a lap. „A miniszterelnök kiállt és megmondta az igazat. Ez pedig utcai összetűzésekhez vezetett” – idézte az újság a magyar minisztert, aki ehhez hozzáfűzte: „Azaz egy közép-európai társadalomban problémákhoz vezethet, ha valaki a hazugságokkal átitatott légkörben kimondja az igazat. Ez egyértelmű tanulság.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik