Gazdaság

Az MTelekom vizsgálati eredményeket közölt

A Magyar Telekom szerdán a honlapján közzétette a közgyűlésre beterjesztett 2005-ös éves jelentésének főbb pénzügyi számait, valamint tájékoztatást adott a vizsgálatról, amely a társaság és az egyik leányvállalata által kötött tanácsadói szerződések kapcsán folyik.

A közlemény összefoglalja a Magyar Telekom ellenőrzési folyamatok fejlesztésére irányuló helyesbítő intézkedéseit, valamint azt a két jelentős tényezőt, ami a 2006. februárban közzétett gyorsjelentésben foglalt eredmények változását okozta: a vizsgálat hatását és az Egyetemes Távközlési Támogatási Alappal kapcsolatos későbbi változásokat.


Bár a vizsgálat még nem zárult le, az azt folytató független cég szerint az eddigi információk alapján megállapítható, hogy a szerződéseket nem teljes egészében a szerződéskötés belső vállalati folyamatának megfelelően kötötték. A közlemény azonban megjegyzi, hogy a vizsgálat során nem sikerült elégséges bizonyítékot szerezni arról, hogy a szerződések teljesítése ért-e annyit, mint amennyit fizettek érte. A Magyar Telekom 2005. évi gyorsjelentése a szerződések közül kettőt – 1,1 milliárd forint kifizetést – aktivált költségként tartalmazott. A vizsgálat megállapításai alapján a társaság megváltoztatta ezen szerződések számviteli kezelését és ezeket a kifizetéseket költségként számolta el, szintúgy mint az ezekhez kapcsolódó 0,2 milliárd forint esetlegesen felmerülő adófizetési kötelezettséget. Mindez az egyéb működési költségeket 1,3 milliárd forinttal növelte.


Módosuló gyorsjelentés

A gyorsjelentés közzétételét követően egy bírósági döntés semmisnek nyilvánította azt a 2005. szeptemberi bírósági határozatot, ami az Egyetemes Távközlési Támogatási Alappal és a T-Mobile Magyarország vonatkozó kötelezettségeivel kapcsolatban született. Bár ennek pénzügyi hatásai a 2006. negyedéves gyorsjelentésekben szerepeltek, a változás mégis a 2005. évhez kapcsolódik. Ennek megfelelően a 2005. évi jelentésben módosultak a kapcsolódó követelések, kötelezettségek és adóegyenlegek, valamint működési költségek és adó kötelezettségek. A vállalatcsoport konszolidált működési eredménye így 0,4 milliárd forinttal csökkent a 2005. évi gyorsjelentéshez képest.

A különböző változások együttes hatása miatt a 2005. évre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált működési eredmény a gyorsjelentéshez képest 1776 millió forinttal 133 388 millió forintra csökkent, a nettó eredmény pedig 1564 millió forinttal 78 564 millió forintra csökkent.


A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a Magyar Telekom köteles átvezetni a 2005. évi kimutatásain a 2005. éves jelentés kiadása előtt a köztes időben bekövetkezett kapcsolódó események hatásait, vagyis az esetlegesen felmerülő további események újabb módosításokhoz vezethetnek.


Már hullottak fejek

A társaság már megtett bizonyos helyesbítő intézkedéseket a tanácsadói szerződések megkötésére vonatkozó ellenőrzési folyamatainak fejlesztésére. Ennek keretében egy új irányítási modellt vezettek be, a Crnogorsi Telekom igazgatósági tagjait leváltották, illetve a vizsgálatok akadályozása érdekében adatok megsemmisítését kezdeményező dolgozók munkaszerződését felbontották.

A társaság igazgatósága 2006. november 8-án jóváhagyott egy szélesebb körű helyesbítő intézkedésekről szóló programot, amelyet a közeljövőben vezetne be. Döntés született az akvizíciók és a beszerzések szerkezetének és folyamatának megváltoztatásáról, illetve egy új belső ellenőrzési rendszer bevezetéséről is. 2006. december 5-én a társaság igazgatósága további belső ellenőrzési folyamatok fejlesztéséről döntött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik