Belföld

Kiadatlan albérletekkel javítanának az emberek életén

szükséglakás (szükséglakás)
szükséglakás (szükséglakás)

Félmillió lakás üresen áll, miközben négyszázezren élnek nagyon rossz körülmények között. Rajtuk segítene egy program, ami még csak papíron létezik.

A magyarok fele túlzsúfolt otthonokban él, miközben félmillió lakás áll üresen – derült ki a kutatásokból. Társadalomkutatók dolgoznak a Szociális Lakásügynökség Programon, mely a tulajdonosokat és a bérlőket hozná össze – derült ki az RTL Klub Híradójából.

Magyarországon csaknem négyszázezer ember él kimondottan rossz körülmények között. A Habitat for Humanity szervezet évente vizsgálja az úgynevezett lakhatási szegénységet, 2013-as adataikból az derült ki, hogy a magyarok fele túlzsúfolt lakásban él, félmillió embernek pedig nincs saját wc a lakásában. 145 ezer lakásban víz sincs és az emberek negyedének lakása dohos, penészes.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden egy konferencián arról beszélt, hogy javultak a szegénységi adatok, a válság után megállította a kormány a zuhanást. Ferge Zsuzsa szociológus erre úgy reagált, hogy a kormány rózsaszín képet fest – 620 ezer gyerek olyan otthonban él, ahol nem élhetne, mert nedves, penészes, beázik.

A rossz körülmények közt élőkön segíthetne az a program, ami egyelőre csak papíron létezik – ez azt használná ki, hogy csaknem félmillió lakás üresen áll, mert nem tudják kiadni, miközben majdnem négyszázezer család bérelne megfizethető otthont. A program a tulajdonosokat és bérlőket hozná össze, a kockázatok viselésébe az államot szeretnék bevonni, hogy mindkét fél számára kiszámítható legyen az ügylet.

Magyarországon a lakások három százaléka bérelhető szociális alapon, a piaci árnál alacsonyabban – ez Európában az egyik legalacsonyabb arány. Ezen segítene az üresen álló ingatlanok bevonása a szociális rendszerbe.

Korábban megírtuk: Szombathelyen kísérleti jelleggel már indult hasonló kezdeményezés. A lakásokat az önkormányzat bérli a piaci árnál alacsonyabban, de vállalják a nemfizetés kockázatát és legalább három évre szerződnek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik