A regionális központ működtetésére nyolc-tizenkét szakértő érkezik majd Budapestre külföldről, és mintegy tucatnyi magyar szakember kap majd munkát ugyanitt. A költöztetését előreláthatólag 2007 elején kezdik meg. A központ elhelyezése a magyar kormány számára mintegy 150 millió forintos egyszeri kiadást jelent – mondta Benedek Fülöp, az agrártárca szakállamtitkára.
A regionális központ a már Magyarországon működő FAO alregionális központ Benczúr utcai épületében kap majd helyet. Innen intézik majd a világélelmezési programok végrehajtását és lebonyolítását a központ működési területét jelentő térségekben.
Budapestre költözik emellett a FAO egyik szolgáltató központja is. Ebből a szervezetből még kettő működik a világon, Santiago de Chilében, valamint Bangkokban. A szolgáltató központok látják el eszközökkel és szolgáltatásokkal az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetét. E szervezetek tevékenységét fokozatosan helyezik át Magyarországra 2007–2009. között. A szolgáltató központban összesen 96-an dolgoznak majd, a személyzetből 88 magyar lesz. Az elhelyezésről még nem született döntés.
